Ipari övezet lehet a kertvárosból

2009. augusztus 12. 09:25

A Ferihegyi repülőtér környékén lakók továbbra is tiltakoznak a nagy zaj miatt.

2009. augusztus 12. 09:25

Budapest legnagyobb kertvárosának lakói a rákoshegyi zöldövezetben saját zajmérővel végeznek méréseket, mert a reptéri zajmérőkben már nem bíznak. Rákosmentén a lakók türelme is elszállt – saját maguk mérik családi házra felszerelt zajmérővel a ferihegyi repülőgépek zaját. Riz Levente, Rákosmente polgármestere szerint a reptértől nem kaptak megnyugtató adatokat a zajról, civilek pedig adatszolgáltatási pert is indítottak annak érdekében, hogy megtudják a zajterhelés pontos mértékét, illetve a repülési adatokat.

A lakók egy része úgy gondolja, hogy ipari területté kellene nyilvánítani az érintett részt. A lakók a házra felszerelt zajmérő eredményére, és egy független szakértő véleményére várnak, és azt sem tartják kizártnak, hogy zöldövezetből szürke ipari övezetté válnak. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: a szóban forgó részen, a rákoshegyi pályavégen a Ferihegyi repülőtér forgalmának az 1-1,5 százaléka zajlik. A szóvivő hozzátette: a felszállási eljárásokat éppen a XVII. kerület nyomására úgy módosították, hogy a felszálló gépek balra kifordulnak és a XVIII. kerület felett folytatják a felszállást.

Kertvárosból ipari övezet a ferihegyi zaj miatt? (MR1)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!