MSZP: A kormány ellehetetleníti a kis és közepes vállalkozásokat

2012. május 29. 12:04

A párt rámutatott: amíg az év első három hónapjában mintegy 16 ezer vállalkozás felszámolása kezdődött meg, a Közgép Zrt. a kormányváltás óta százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzési megbízásokat nyert el.

2012. május 29. 12:04

Az MSZP szerint a kormány ellehetetleníti a kis és közepes vállalkozásokat, s ezt jelzi, hogy amíg az év első három hónapjában mintegy 16 ezer vállalkozás felszámolása kezdődött meg, a Közgép Zrt. a kormányváltás óta százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzési megbízásokat nyert el. Török Zsolt szóvivő kedden sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az első negyedévben 5.828 céggel szemben indult felszámolási és több mint kilencezerrel szemben végelszámolási eljárás, ami 33, illetve 54 százalékkal több mint tavaly ilyenkor.

Az MSZP-s politikus szerint ez azzal magyarázható, hogy a kormány lehetetlenné teszi a kis és közepes vállalkozások helyzetét, így azok nem jutnak megrendelésekhez, a hatóságok pedig - a költségvetési bevételek növelése érdekében – folyamatosan büntetik őket. Ezzel szemben a Simicska Lajos korábbi APEH-elnök tulajdonában álló Közgép Zrt. építőipari vállalat az elmúlt években több mint háromszázmilliárd forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokon egyedül vagy konzorciumban – jegyezte meg.

„Ha van megrendelés, azt szinte csak Fidesz-közeli cégek vihetik el, másrészt sokkal kevesebb a megrendelés állami és uniós forrásból” – fogalmazott, hozzátéve, a kis és közepes vállalkozások fennmaradását nehezíti az is, hogy a kormány nem ösztönzi, hanem üldözi a befektetéseket. Török Zsolt arra is kitért, hogy amíg 2010-ben az adóelvonás mértéke a GDP 37,3 százaléka volt, idén már 38,2 százalék.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2012. május 29. 13:03
az ilyen típusú nyilatkozatokkal a maszop lebombázza saját magát, de úgy látszik, senki sem bírja átlépni a saját árnyékát
cutcopy
2012. május 29. 12:45
Török Zsolt elhatárolódott már a multikat patronáló szoci kormányoktól..?
Soma
2012. május 29. 12:36
Okoska! Attól nem megy tönkre a kisvállalkozás, ha most nem a MOTIM-nak, hanem a Közgépnek szállít be. Meg aztán: A most felszámolásra kerülők jó része már évek óta döglődött! Tudod, amikor akkorák lettek a külhoni multik által megállapított bérleti - és- eneria díjak, hogy nem tudták kifizetni.
freehckr
2012. május 29. 12:31
2010. január 26. - „Tavaly összesen 14 606 társaság jutott a felszámolás sorsára; a megelőző két esztendőben évente átlagosan tízezer.” http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/26/cegek_tizezrei_doltek_be_a_mult_evben 2010. január 5. - „Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon.” http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/05/15_ezer_ceg_ment_tonkre_magyarorszagon 2009. október 16. - „Ma haladta meg a felszámolások száma a tavalyi egész éves szintet. 2008-ban összesen 11 504 céggel szemben indult felszámolási eljárás, idén október 16-ig 11 525 jutott hasonló sorsra” http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/10/16/napi_negyszaz_ceg_megy_tonkre 2008.02.12. - „Miközben Európában csökken a vállalati csődök száma, Magyarországon tavaly is nőtt a fizetésképtelenné váló cégek száma. ... Magyarországon tavaly a 2006. évi 14 933-ról 15 630-ra emelkedett - ezen belül 9.722 volt az új felszámolás, 5.907 a végelszámolás, és mindössze egyetlen egy csőd volt.” http://index.hu/gazdasag/blog/2008/02/12/europaban_csokken_nalunk_no_a_fizeteskeptelenseg A szocialisták ezzel kapcsolatban is fogják be a büdös pofájukat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!