Origo: Matolcsy komoly központosításra készül a jegybankban

2013. március 02. 15:40

Még miniszterként úgy változtatta meg a jogszabályokat Matolcsy György, hogy a jegybankelnök kezébe helyezett minden személyi döntést – írja az Origo. A központosítás jegyében mindenkitől megvonnák az aláírási jogot is.

2013. március 02. 15:40

Az Origo értesülései szerint nem sokkal MNB-elnökké jelölése előtt, még miniszterként úgy írta át a jegybank működési rendjét meghatározó jogszabályt Matolcsy György, hogy minden fontos munkáltatói jogkört egy személyben a jegybankelnök kezében öszpontosított. Eddig az alelnökök és az igazgatók gyakorolták az alájuk tartozó szervezeti egységek vezetői felett a munkáltatói jogokat, a szervezeti egységek vezetői pedig a beosztottaik felett. Mostantól viszont az MNB-elnök egyedül dönthet majd bárki sorsáról: arról, hogy kit vesznek fel, vagy távolítanak el, de még a fizetésekről, juttatásokról is.

A leendő jegybankelnök létrehozná a főigazgatói posztot is, akit az MNB-elnök megbízhatna azzal, hogy személyi kérdésekben helyette döntsön. Az Origo úgy tudja, hogy Wiedermann Helga, a Nemzetgazdasági Minisztérium kabinetfőnöke kerülhet a posztra, amit a minisztérium cáfolt, ugyanakkor a portál szerint Wiedermann felkerült a jegybank levelezőlistájára.

Az Origo arról is ír, hogy várhatóak elbocsátások a Magyar Nemzeti Banknál. A portál korábban már beszámolt arról, hogy Rogán Antalt megbízták, térképezze fel a jegybanki dolgozókat. Ennek alapján igyekeztek besorolni az illetőket, hogy Simorral, vagy inkább a jobboldallal szimpatizálnak, vagy pedig semlegesek és csak a szakmai meggyőződés vezérli őket. Az Origo szerint vannak, akik már felmondtak, és olyan is, akiknek megüzenték, hogy keressenek új állást, mert a jegybanknál nem maradhatnak.

A központosítás azonban a személyi kérdéseken túl is folytatódik: az Origo szerint ugyanis mindenkitől megvonnák az aláírási jogot, még egy számlát sem írhatna alá senki. Szintén akadályoznák üzemszerű működést például a devizatartalék-kezelés terén is. De megkötnék a két régi alelnök kezét is azzal, hogy a jövőben sem Karvalits Ferenc, sem Király Júlia nem képviselheti az Magyar Nemzeti Bankot, csak a főigazgatóval közösen gyakorolhatnák a jogot.

Összesen 278 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2013. március 03. 09:43
Hehe, kimondottan élvezetes a balnácik dühöngését olvasni, hogy Orbán megint túljárt az eszükön, a forintnak esze ágában sincs bedőlni, az ügynökök ugatnak, a karaván meg halad az egyre biztosabbnak látszó 2014-es újabb győzelem felé. Az elmúlt hetekben az egyre szerencsétlenebbül festő szocik és csatlósaik szemmel láthatóan veszítenek teret, és nyugodtan készülhetnek. 2018-ra.
Oldgóbé
2013. március 03. 09:38
Vajon mikor állítják a falhoz a mi szeretett volt bankvezérünket,Simor elvtársat? Mert nagyon rászolgált.
koronaszepe
2013. március 03. 09:14
Véget ért Orbán Viktor hosszú menetelése, elesett az utolsó, független bástya/végvár is. Immár beteljesedett a Kedves Vezető álma, nincs ami útjában állhatna, gátját szabhatná nemzetjobbító ötletelésének. A tudatlanságunkat, felkészületlenségünket, ostobaságunkat, hiszékenységünket, rövid távú politikai memóriánkat a végletekig kihasználó, avval cinikusan visszaélő Nemzeti Együttműködés Rendszere hosszú évekre levakarhatatlanul ránk telepedett. Centrális erőtér. Kádár János álmában csönget egy picit, mosolyog. Tovább él.
kérdés
2013. március 03. 09:09
Ja, majd elfelejtettem, a szomszédnéni csalhatatlan hírforrása az ATV. Állítólag ott látta a rángatódzó Orbánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!