Tizennégyezer embert mentettek ki

2013. március 16. 16:19

Országszerte 14 400 embert és 3700 gépjárművet szabadítottak ki a mentőegységek a hó fogságából – ismertette a szombat délutáni adatokat a katasztrófavédelem és a rendőrség.

2013. március 16. 16:19

A police.hu oldalon megjelent közös közleményben azt írták: a katasztrófavédelem 754 műszaki mentést hajtott végre, 182 jármű kiszabadítása pedig most is tart. A közutakon – a havazással összefüggésben – már nincs mentésre váró ember.

Jelenleg 31 település van elzárva a külvilágtól, míg az elzárt utak száma 57, az útszakaszoké pedig 41 - tették hozzá, jelezve egyúttal, hogy a rendőrség továbbra is korlátozza számos település elhagyását. Az áramszolgáltatás szünetelésével küzdő 91 településen a rendőri jelenlét folyamatos – közölték.

A csütörtökön kezdődött havazás és a viharos erejű szél miatt kialakult hófúvás számos utat - közte autópályát is – járhatatlanná tett, autók és kamionok akadtak el, több vonalon megbénult a vasúti közlekedés, valamint számos településen megszakadt az áramszolgáltatás vezetékszakadások, oszlopdőlések miatt.

Frissítés:

A Magyar Honvédség katonái mostanáig hét megyében több mint 70 műveleti feladatot hajtottak végre a rendkívüli időjárási viszonyok következményeinek elhárítása érdekében – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A Magyar Honvédség többek között lánctalpasaival és egyéb terepjáró eszközeivel sok személyautót, buszt és teherautót szabadított ki a hó fogságából. Több helyen a közműszolgáltatások helyreállításában segítettek, illetve segítenek jelenleg is.

Süle Attila ezredes, a Magyar Honvédség műveleti csoportjának ügyeletes vezetőjének tájékoztatása szerint a honvédség nyolc alakulatának állományából kijelölt csoportok március 14. este óta folyamatosan segítették a mentési munkálatokat. Az ezredes megjegyezte: számos, a honvédség rendelkezésére álló speciális technikai eszközt vetettek be, köztük olyanokat is, amelyek alkalmazása igazi „unikum” volt.

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vodkafon
2013. március 17. 14:07
Nagyon egyszerü dolgot kéne csinálni! Belefoglalni az Alatörvénybe,hogy nálunk a hónak, semmi keresnivalója nincsen,láne télen....
mattsson
2013. március 17. 12:07
Büdös balliberális náci trollok, hazaáruló ballib csürhe, Magyarországot tönkretenni akaró liberálbolsi aljabagázs.
Berecskereki
2013. március 17. 09:04
"Bezzeg, jó magyar szokásunkhoz híven, alig kezdődött el a mentés, ahol csak lehetett, előbb a politikusok, azután az őket kiszolgáló médiai is megkezdte a fanyalgást, a „nem így kellett volna” kifogások megjelentetését, majd a nemtelen támadások sorozatát. A politikai ellenzék már a Nemzeti ünnepen közzétette „kiáltványát”, miszerint szervezetlenül, felelőtlenül mennek a dolgok, a katasztrófavédelem vezetése alkalmatlan, távoznia kell (erre mondotta a Parlament egyik szakavatott kritikusa, Torgyán József: Mondjon le!), alkalmasint össze kell hívni egy parlamenti ad hoc bizottságot a dolgok ilyetén való alakulásának megvizsgálására! Hogy ez mire vonatkozik, a hóesés, a szélvihar nyugatról való „begyűrűzésére” vagy az emberi mulasztásra, az nem derül ki a szerintem felettébb rosszul időzített és a helyzettel alkalmasint tisztában sem lévő képviselő urak, hölgyek megnyilvánulásaiból. Mindenesetre az ilyen epeömléssel a politikai pontszerzés érdekében lehet próbálkozni. Arra viszont senki sem vállalkozott a fanyalgók és bírálók táborából, hogy csizmát, kesztyűt húzzon és beálljon a sorba havat lapátolni, vagy legalább teát főzni az elcsigázott embereknek. Esetleg egy-egy vastag plédet vinni a bajbajutottaknak, azon a napon, amikor ők is a nemzet egységéről szavalnak, arról, hogy fogjuk meg egymás kezét ezért az országért. Azt nem." Forrás:http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/03/velemeny-epeomles-hoviharban-unnepen.html
kukagyerek
2013. március 17. 08:36
A nap videója: a gárdisták és a rendőrök együtt ássák ki az elakadt járműveket További részletek: http://kuruc.info/r/6/109399/#ixzz2NmQFM7ZJ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!