Változtat a szociális segélyezés rendszerén a kormány

2013. március 25. 18:32

A szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, továbbá a bányászok egyes ellátásait érintő kérdésben várhatók módosítások a kormány döntése alapján.

2013. március 25. 18:32

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szociális ellátások átláthatóságának, egységesítésének érdekében az önkormányzatok által krízishelyzetben adható átmeneti segély, temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás várhatóan 2014-től egységesen, önkormányzati segély elnevezéssel határozható meg. A jogosultsági feltételeket – hasonlóan a jelenlegi ellátásokhoz – a települési önkormányzatok rendeletben szabályozzák majd, igazodva a helyi igényekhez és lehetőségekhez. A közlemény szerint a segélyezési rendszer jobb átláthatóságát, tervezhetőségét szolgálja az az Új Széchenyi Terv keretében elkezdődött fejlesztés is, amelynek célja egy egységes nyilvántartási rendszer kialakítása.

Az államtitkárság azt is ismertette, hogy a kormány az elmúlt egy év tapasztalatai alapján felülvizsgálja a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének egyes szabályait, így például az ellátások megállapításához szükséges előzetes biztosítás időtartamára, a rokkantsági ellátás melletti kereső tevékenységre vonatkozó szabályokat. Ezzel párhuzamosan előkészítik a közbeszerzési szabályok módosítását oly módon, hogy a szociális és egészségügyi intézmények közbeszerzési eljárásai során a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozások előnyt élvezhessenek.

A kormány arról is döntött, hogy megvizsgálja, milyen további intézkedések szükségesek a bányászok társadalombiztosítási kedvezményeiben.

A tárca közölte: felülvizsgálják azt is, hogy milyen feltételek mellett lehet átalakítani speciális foglalkoztatási jogviszonnyá a fokozott ápolást-gondozást igénylő gyermeküket ellátó szülők ápolási díját.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. március 25. 20:56
A Fidesz mindenkit visszavezet a munka világába! Oda, ahol Orbán, meg a Fidesz vezérkar soha sem volt. Nem csoda, hogy fogalmuk nincs arról, merre is kellene menni.
szintiboj
2013. március 25. 18:40
"z államtitkárság azt is ismertette, hogy a kormány az elmúlt egy év tapasztalatai alapján felülvizsgálja a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének egyes szabályait, így például az ellátások megállapításához szükséges előzetes biztosítás időtartamára, a rokkantsági ellátás melletti kereső tevékenységre vonatkozó szabályokat." Ez viszont komoly fenyegetés...már megint az egyik legszerencsétlenebb rétegről akarnak még egy bőrt lenyúzni, csakhogy simicska és tsai tovább hízhassanak....
szintiboj
2013. március 25. 18:38
Aki a fideszre szavaz kap segélyt, aki nem az nem oszt jónapot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!