Nem akar kivonulni Magyarországról a Vodafone

2014. november 20. 10:30

A Vodafone Magyarország közlése szerint félreértették a brit anyacég vezérigazgatójának szavait: Vittorio Colao ugyanis csak általánosságban beszélt arról, hogy a részvényesei érdekében mindig nyitott a portfóliója esetleges módosítására.

2014. november 20. 10:30

Vodafone Group nem tervezi a magyarországi érdekeltség eladását – közölte a Vodafone Magyarország az MTI érdeklődésére csütörtökön. A korábbi híradások szerint a brit Vodafone vezérigazgatója, Vittorio Colao egy szerdai, barcelonai konferencián azt mondta, hogy a Vodafone nyitott lenne rá, hogy eladja néhány érdekeltségét, mint például az ausztráliai, cseh, vagy magyarországi üzletágát, ha ezekre megfelelő ajánlatot kapna.

A magyar leányvállalat közölte, a félreértés abból adódik, hogy Vittorio Colaonak feltettek egy kérdést, ami arra vonatkozott, hogy a cég eladná-e egyes érdekeltségeit. A tájékoztatás szerint Colao a kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a Vodafone általános elvként vallja, hogy a részvényesei érdekében mindig nyitott a portfóliója esetleges módosítására. A vezérigazgató általánosságban nyilatkozott és semmilyen módon nem állt szándékában azt sugallni, hogy a Vodafone csoportnak ilyen jellegű konkrét tervei lennének bármelyik helyi piacára vonatkozóan – közölte a Vodafone Magyarország.

A konferencián a vezérigazgató beszélt arról is, hogy a csoport teljes körű telekommunikációs szolgáltatásokat ajánlani tudó szervezetté akar válni. A Vodafone fontolgatja, hogy bővítené kínálatát vezetékes szélessávú internet elérést biztosító szolgáltatásokkal, televíziós csatornák kínálatával, és esetleg ezeken a televíziós csatornákon önálló médiatartalmak nyújtásával.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. november 20. 13:04
Micsoda megtiszteltetés, hogy ez a retek csaló cég ittmarad.
Apáczai
2014. november 20. 11:10
"Nem akar kivonulni Magyarországról a Vodafone" Pedig néhányan már elsiratták a sok ezer munkahelyet. Eszement károgók. Bruhahahahaha....
lavor
2014. november 20. 10:52
Ajj, de kár, pedig megint lehetett volna Orbánozni egy jót!:(((((
Karvaly
2014. november 20. 10:49
Jöhetnek a "tessék, Orbán ezt is elintézte" kommentek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!