Nagyon-nagyon jó évet zárt Garancsi építőipari cége

2017. február 07. 08:21

Az MTI közölte kedd reggel, hogy Orbán Viktor barátjának, a Videoton focicsapatát is tulajdonló Garnacsi Istvánnak a cége, a Market Építő Zrt. rekordárbevételt ért el 2016-ban. Ők építik egyebek mellett a vizes vb-re készülő Dagály Úszóarénát.

2017. február 07. 08:21

A Market Építő Zrt. nettó 86 milliárd forintos rekord árbevételt ért el 2016-ban, a 2015-ös 51,6 milliárd, illetve a 2014-es 49 milliárd forintos nettó árbevétel után - közölte az építőipari vállalat az MTI-vel. A Market összesen 51 nagy projekten dolgozott tavaly, egyszerre jellemzően 30-35 helyszínen végzett munkát. 

Tájékoztatásuk szerint 2016-ban a 46 versenypiaci megrendelés adta az árbevétel nagyobb részét, ugyanakkor a szektor egészében tapasztaltakhoz hasonlóan a Market forgalmi adatain is érezni lehetett, hogy a közbeszerzések nagyobb aránya jut az építőiparon belül a magasépítésnek. Mindez azonban továbbra is csak a forgalom egyharmadát jelenti – közölték, hozzátéve, hogy az elmúlt 21 évben a bevételekből 90 százalék volt a magánpiaci projektek aránya.

Scheer Sándor vezérigazgató értékelése szerint tavaly elsősorban a fizikai munkások körében jelentkező munkaerőhiány jelentett számukra kihívást, de sikerült az ütemezéseket tartani projektjeiknél. A Market tájékoztatása szerint a közösségi projektek közül meghatározó volt a Dagály Úszóaréna. A 2017-es vizes világbajnokság fő helyszíne határidő előtt elkészül, folyik a műszaki átadás-átvétel – emelték ki.

A vezérigazgató úgy látja, hogy idén a magasépítő-ipar tovább növekedhet, a fejlesztéseket uniós források is segítik, illetve folytatódhat a lakásállomány éveken át elmaradt megújítása. A vezérigazgató ezért arra számít, hogy a társaságcsoport ebben az évben is növelni tudja a forgalmát és hatékonyságát.

A Market csoport munkavállalóinak összesített létszáma tavaly 720-ra nőtt – közölték. (MTI)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. február 07. 10:29
Az emberek szemet fel kellene nyitni: az o adojukbol gazdagodnak viktor haverjai. Tenyleg ezert gurcol egy orszag, hogy par cimbora multimilliardos legyen?
zakar zoltán béla
2017. február 07. 10:18
Én is/na és ?
csuka
2017. február 07. 10:12
MIT LOP(OTT) MA A KEDVES VAJDA ÉS BANDÁJA?
rosszkutya
2017. február 07. 09:11
A jobb zseb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!