A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G hálózat

2019. november 05. 08:52

A külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon.

2019. november 05. 08:52

A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

A második Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) nyitónapján megrendezett fórum digitalizációról és e-kereskedelemről szóló részén a külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon, az egyetlen feltétel, amelyet szab, hogy tartsák be országunk törvényeit és előírásait. Az 5G hálózat kiépítéséről tudatta: a Huawei a brit Vodafone-nal és a Deutsche Telekommal együttműködésben tevékenykedik majd.

Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió tagországai között elöl jár a digitalizációban, a magyar kormány pedig nagy hangsúlyt fektet az e-kereskedelem fejlesztésére, amely több fejlődési lehetőséget biztosít a kis- és középvállalatoknak, csökkentve költségeiket. Elmondta: Magyarország egyebek mellett az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel, és támogatásokkal vonzza a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve a digitalizációt, az ipar 4.0-ára való átállást, és a dolgok internete (IoT – a világhálón keresztül egymással kommunikáló eszközök) fejlesztését.

A kedden szintén második alkalommal megrendezett Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a nyitás, az innováció, illetve a minden fél számára előnyös együttműködés. A miniszteri találkozókon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mintegy 30 tagállama képviseltette magát.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország másodszor vesz részt az expón, és első alkalommal szerepel díszvendégként. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulóját, és Magyarország büszke arra, hogy az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot.

A két ország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint most. Együttműködésünk gyors ütemben fejlődik – magyarázta a tárcavezető, rámutatva, hogy Kína Magyarország 9. legjelentősebb kereskedelmi partnere, és az első az Európai Unió tagországain kívül.

(MTI)

(A kép forrása: chinadaily.com.cn)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bernard
2019. november 05. 14:53
Lehet, hogy kihívó volt, de a háttérhatalomnak volt kiépített alternatívája - az USA, így Németország labdába sem rúghatott, most meg nincs számukra megfelelő ország a láthatáron. Így állnak a dolgok.
szavaztam
2019. november 05. 11:54
hogy kivel készül lényegtelen, ne ülljünk fel az amerikai gazdasági háboru vonatára mert csak veszithetünk...
Barnabás.N
2019. november 05. 11:32
Azt értem, hogy a kormány a nagyhatalmakkal úgy üzletel, hogy megpróbálja kijátszani őket egymás ellen: EU vs Oroszok vs Kínaiak vs USA. Ezt Közép EU-i kis országként nem is nagyon lehetne máshogyan. Viszont, aki követi a kiber-biztonság területén a fejleményeket az tudja, hogy Kína a világ legnagyobb digitális kémje és adatgyűjtője. Mindent megfigyelnek és mindent rögzítenek! Csak remélni tudom, hogy tudja az NBH/NIH és a kormány, hogy mit csinál és miért ebben az 5G ügyben...
ökobetyár
2019. november 05. 10:00
Az 5G-vel nemcsak kukoricát lehet pattogtatni, de tojást is lehet főzni! -Budapest konyec filma – panaszkodott Putyinnak. -Sto gavarnyis? Bisztro zabra cirikk, mer ruszki medvegy letepni tekeid, hije vengri! -Itt volt a török miniszter: török iskolát nyitottunk. Itt volt Putyin: orosz iskolát nyitottunk. Jön a kipcsak elnök … jaj, ki is tud itt kipcsakul? -Putyin látogatása igencsak nehéz probléma elé állította saját testőreit: Hogyan vigyázzanak a magyar testőrökre? -Megvétózta a NATO közös nyilatkozatát. Majd megkérdezte, hát a következő nyilatkozat mikor lesz? -Egyetlen ország sem választhatja meg a házszámát, mondta. Nemrég még Magyarország város a hegyen volt, ha ez így megy tovább... -A legbiztosabb város Bp, amíg kormányon vagyunk. Dehát nem jönnek a migránsok? -Orbánt le kell váltani: Évek óta nem képes megállítani a migránsokat! -Be akarja hozni a muzulmán törököket az EU-ba. -De Főnök, mi nem a keresztényeket toljuk? -De. Mindenszentek és karácsony előtt. Ramadankor meg az arabokat. -Indiaiakat hozatott az építkezésre, akikre a jó magyarok rögtön rátámadtak. Egy fideszes: Mit csináltok? Ezek a jó migránsok! -A szögesdrótot a szabadságért építettük, te stupid! mondta KovácsZ szóvivő a BBC-riporternek. -Abból a drótból, amit Ausztriánál lebontottak? kérdezte az újságíró. -”Fel kell hagyni a képmutatással”, mondta Szíjjártó, továbbá „beszélni kell arról, hogyan üldözik a keresztényeket”. Igen, beszélni kell arról, hogyan üldöznek bennünket. -Mi ez az őrülten szirénázó, száguldó fekete autó? (A miniszterelnök lehagyja szavazóit.) -A nyamikvarák hordavezérének hatalma bőkezűségén alapszik. Neki nincs semmije, de ő csinálja a nyílmérget. A kínai, az orosz és az amerikai kémek találkoztak a Zserbóban, hogy elárverezzék Orbán telefonját. -A Hadházy-tábla a világ tévéadóit igencsak megizzasztotta: hogyan fordítsák? A kísérletek „a lófarok”-tól az „egy nagyobb háziállat hasa alatt csüngő nyúlvány”-ig terjedtek. -Hadházy 300 eFt büntetést kapott, mert feliratozta Orbán beszédét. Hát az mibe kerül, ha azt írom, hogy … ? - kérdezte a képviselő. -Állatorvos! Így szidalmazta az egyik fideszes Hadházyt. A mangalica viszont hízelgő lett, egy virtigli magyar legény így udvarol: „Édes, cuki mangalicám!” -Fidesz-újmagyar: *elborkaizta *smittelte *elvesztette közpénz jellegét *osztjónapot *a fiúk a bányában *nem ő vitte el, de nála van -A kormány szerint 2030-ra utolérjük Ausztriát. Jó, addig hibernálom magam. -Itt állt: A kormány elrendelte, hogy mindenki hordjon magával egy dobozt és kövesse az azon megjelenő utasításokat. Friss hír a kormánytól: Nem szükséges. Már elküldtük a mikrorobotokat az ivóvízzel. -Az európai bíróság 20 év letöltendőre ítélte Magyarországot. A szökés és elrejtőzés veszélye miatt lezáratta a határait. -Bizalmatlan, elszigetelődött a közösségtől, depressziós, elhanyagolt állapotú – mondja a rádió. Szerencsétlen hajléktalanok, gondoltam én, de nem! Egy kutyavédő beszélt! -A budai kadarkakör felvételi vizsgáját az teszi le, aki háromszor hibátlanul elénekli: Jóbora-jóbora kadarka-kadarka - egy liter ledöntése után. -Már évek óta keresem az intelligens lényeket a világűrben, de kiderült, a Földön sem találom őket. -Mikor kezdik építeni Paks 2-t? (Mindig egy év múlva, amikor kérdezik). -Mennyire távolodik el a magyar az autójától az erdőben? (90 méterre. Eddig látható a szemét.) -Hogy halt ki a neandertáli? (Nem halt ki. Megettük.) -Meddig tart egy IKEA-bútor? (Ameddig a házasság.) -Amikor kikapcsolták a Facebook-ot, többen levetették magukat a hídról, lakótársaim pedig a légópincében elbarikádozták magukat. -Kis híján elmaradt a Nemzetiben az előadás, amikor kértem a panaszkönyvet. (Mért kérik a jegyet a WC-n?). Lehívták az igazgatónőt és egy ad hoc bizottság tárgyalta az ügyemet. Tűzszünetben kiegyeztünk. Egyébként a Fodrásznő jó, csak ne csapkodnának és ordítanának annyit. -Nebuló: Sarokba tetszik állítani? Tanár: Nem, de el kell olvasnod a Szent Péter esernyőjét. -Írók, írjatok remekműveket! Öregszem, nem sok időm van hátra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!