Két féléves tanulmányi eltiltást kaptak a BME-s diákok, akik szétzúzták a kollégiumot novemberben

2021. január 08. 13:56

A Schönherz Kollégiumtól is két félévre tiltották el őket.

2021. január 08. 13:56
null

Emlékezetes: novemberben nagy port kavart, hogy Orbán Viktor korlátozásokat érintő bejelentése után – amelyek értelmében többek között ki kellett üríteni a felsőoktatási kollégiumokat – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverték a hallgatók.

Most a Telex kérdésére az egyetem ismertette a szankciókat is. Két féléves tanulmányi eltiltást és két féléves kollégiumi kitiltást kapott szankcióként az a két hallgató, akik tavaly novemberben részegen zúzták szét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Schönherz Kollégiumának egyik szobáját – derült ki az intézmény kommunikációs csoportjának közléséből.

Hozzátették, hogy a rongálásban összesen öten vettek részt, három hallgató ellen a rendőrség eljárást folytat, ezért az érvényes Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat előírásai szerint, a rendőrségi eljárás lezárultáig a fegyelmi eljárást felfüggesztette az egyetem.

A rongálásban további tizenhárom fő is érintett, – „ők passzív résztvevőként, az események megakadályozásának, vagy jelzésének elmulasztásával szintén vétettek a szabályok ellen”, tudta meg a lap a kommunikációs csoporttól. „Az ő esetükben kollégiumi kitiltásról, szigorú megrovásról vagy megrovásról határozott a fegyelmi bizottság, ami a következő két félévben az érintett hallgatók esetében a kollégiumi elhelyezés megszerzését befolyásoló tényező.A határozatok ellen eddig fellebbezés nem érkezett”.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. január 09. 15:03
Van még Schönherzről elnevezett intézmény? Egyébként végleg kitiltani az egyetemről ez a minimum.
Box Hill
2021. január 09. 11:41
Én csak a magyar himnuszt énekeltem a kollégiumi szobában és kirúgtak végleg.
Pitypangocska
2021. január 09. 11:37
Ki téríti meg az okozott kárt??????
dorkoka
2021. január 08. 23:34
Az ott az én adómból vásárolt bútorzat és ülőalkalmatosság?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!