Nagy Márton: Hamarosan tőkeprogramot indít a kormány

2023. február 05. 08:10

A miniszter kiemelte, hogy a program a zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd.   

2023. február 05. 08:10
null

A kormány egy tőkeprogram indítását tervezi annak érdekében, hogy a vállalatok megfelelő mennyiségű forrással rendelkezzenek, legyen szó akár forgóeszközökről, akár az elhalasztott beruházások megvalósulásáról – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombaton Budapesten. Kiemelte: a tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül;

zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd.   

Idén „pozitív meglepetések” érhetik a gazdaság szereplőit, a növekedés 1,5 százalék lehet fölfelé mutató kockázatokkal, az infláció gyors csökkenés mellett egyszámjegyűvé válhat év végére, a külkereskedelem és a költségvetés helyzete javulhat, a munkaerőpiac stabil marad – jegyezte meg.    

A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy a tőkeprogramot a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében indítja, annak a „hitellábát” egészíti ki. Emlékeztetett, hogy a hitelprogram keretében a vállalkozások forinthitelt 6 százalékos kamattal, zöld beruházások esetén 5 százalékkal, eurókölcsönnél 3,5 százalékkal igényelhetnek, továbbá arra biztatta a vállalkozókat, hogy

forduljanak a kereskedelmi bankokhoz a konstrukciók igénybevételére.      

A gazdaságpolitikai intézkedések „be fognak érni”, a növekedés fenntartása, a recesszió elkerülése, illetve az infláció leszorítása után a gazdaság 2024-ben „repülőrajtot vehet” – fogalmazott.   

(MTI)

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2023. február 05. 21:40
Ahol a gazdaságot szinte egyfolytában állami pénzzel kell támogatni, ott nagy problémák vannak, mind a gazdasággal, mind a gazdaságpolitikával.
files32
2023. február 05. 11:45
Mártont kéne már megindítani.
Lajoss
2023. február 05. 11:02
Nocsak,fogy a Lőrinc pénze?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!