Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Teljes hírzárlat van Karácsonyéknál, napok óta hallgatnak a kampányfinanszírozási botrányról

2024. május 17. 09:53

A Magyar Nemzet már napokkal ezelőtt több csatornán is megkereste az érintetteket, de egyetlen nyilatkozat sem érkezett Karácsonyéktól a külföldi kampányfinaszírozás ügyében.

2024. május 17. 09:53
null

Napok óta hallgat a Magyar Nemzet szerint Karácsony Gergely a 2019-es kampányához kapcsolódó botrányról, amit a lap tárt fel egy olyan információcsomag alapján, amelyet feltehetően éppen a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből szivárogtattak ki. 

A Magyar Nemzet hiába küldött kérdéseket elektronikus levélben Karácsonyékhoz még kedden, választ azóta sem kaptak, mint ahogy a lap riporterének személyesen sem volt hajlandó nyilatkozni a főpolgármester. 

Ugyancsak hallgatásba burkolózott a botrányos ügy többi érintettje, Mravik Zsolt, Perjés Gábor és Tordai Csaba, akikhez szintén kérdéseket intéztünk korábban.

Emlékezetes, hogy a Magyar Nemzet egy tényfeltáró cikkben mutatta be, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltjének kampányára a pénzt 2019-ben a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban. Utóbbi esetben a félmilliárd forint valódi forrására egyelőre nem derült fény, az viszont ismert, hogy az összeg döntő hányadát euróban és angol fontban fizette be a 99 Mozgalom bankszámlájára ugyanaz a Perjés Gábor, aki már 2019-ben a Mibu vezetőjeként is feltűnt hasonló szerepben. Karácsony öt évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti kampánya esetében viszont tudni lehet, hogy a több tízmillió forintos támogatás külföldről érkezett, a Tordai Csabához, Karácsony Gergely jogi főtanácsadójához köthető Bakony Rental Kft. közvetítésével.

Ezt is ajánljuk a témában

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője az ügyben nemrég költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyui Főigazgatóságánál.

„Nem lehet vitás, hogy a főpolgármester viseli a politikai felelősséget.

Egyértelműen Karácsony Gergely főpolgármester a politikai felelőse a városházával, a Lánchíd felújításával és a kampányfinanszírozással kapcsolatos korrupciós ügyeknek

jelentette ki Budai Gyula képviselő a közszolgálati televízió adásában.

A Magyar Nemzet legutóbb arról írt, hogy 

Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának pénzforrását részben egy rejtélyes, „EU-tagállami vevőnek” nyújtott tanácsadói szolgáltatásból származó egyszeri 112,5 milliós bevételből teremtették elő.

Ezt is ajánljuk a témában

A szerződés, amit a főpolgármester bizalmi köréhez tartozó Tordai Csaba élettársának, Mravik Zsoltnak az egyszemélyes vállalkozása, a Bakony Rental Kft. hozott tető alá, vélhetően a külföldi támogatás elfedését szolgálta.

Az említett összegből „gyorsan” ki is vettek 89,4 milliót, majd ebből a pénzből továbbítottak 75 millió forintot, amely minden bizonnyal Karácsony Gergely kampányában „landolt”.
 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­­É­­r­t­é­­­k­e­­l­­d­­ ­­­a­ ­­­s­z­­­e­x­i­­­ ­­­p­­­u­­n­­­c­i­­m­­a­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Lajoss
2024. május 17. 20:12
Aha,megint eladják a Városházát... 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
KBA98
2024. május 17. 16:37
Szeretném látni, amikor vezető száron elviszik 100 év börtönbüntetésre!
nempolitizalok-0
2024. május 17. 15:35
"2024. május 17., 06:10 Rjabkov: Oroszország nem fog beavatkozni az amerikai választásokba" Pressman is kijelenthetné, hogy az USA pedig a magyar választásokba. KÖZVETVE SEM!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!