2000 diák a MOL Junior Freshhh-en

2012. december 19. 14:48

A nagyváradi Radon Róka csapat nyerte a MOL középiskolásoknak meghirdetett Junior Freshhh természettudományos versenyét a MOL Dunai Finomítójában megtartott döntőn múlt héten Százhalombattán. A versenyen több mint 2000 diák indult Magyarországról, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából.

A MOL, mint olajipari, energetikai vállalat számára nagyon fontos a természettudományos tantárgyak népszerűsítése a fiatalok körében. E célból indította el 2007-ben az egyetemistáknak szóló nemzetközi Freshhh versenyt. Az évente meghirdetett vetélkedő népszerűségét jelzi, hogy eddig több mint 60 ország több száz egyeteméről közel 7000 diák mérte itt össze tudását. Emellett 2010-ben a MOL elindította a középiskolásoknak szóló Junior Freshhh vetélkedőjét, amelynek szintén az a célja, hogy a tehetséges diákok érdeklődését e tudományágak felé fordítsa, de már az egyetemi éveik előtt.
Azóta is hatalmas az érdeklődés a verseny iránt, évről évre több ezer diák vetélkedik az értékes tapasztalatokért és nyereményekért.
 
Az idei verseny döntőjében egy kecskeméti, egy debreceni, egy keszthelyi és két nagyváradi csapat mérhette össze tudását. A feladatokat a MOL vezetőiből és természettudományos szakemberekből, egyetemi professzorokból álló zsűri döntése alapján végül a nagyváradi Radon Róka oldotta meg a legjobban.
 
A természettudományok népszerűsítése vállalatunk további növekedése szempontjából létkérdés, hiszen a mai gimnazisták adhatják a MOL jövőbeni dolgozóit. Egyúttal hisszük azt is, hogy az innováció és tudományos képzés nemzeti szinten is kiemelten fontos. Rengeteg tehetséges fiatallal találkozunk, s így az átadott díjakon felül módunk van számukra hosszútávon is perspektívát mutatni” – mondta Fekete László, a MOL Magyarország HR igazgatója. A nyertesek különleges jutalomban részesültek: a csapattagok egy-egy Xbox berendezéssel lettek gazdagabbak, az eszköz használatához szükséges TV készülékkel egyetemben.

 

A bejegyzés trackback címe: http://csr.mandiner.hu/trackback/6045