„Bocs, akkor nem ez a játékszabály!”

2013. január 3. 14:05

Szalai Ákos
Magyar Narancs

A sport, a kultúra, az oktatás, a társadalmi felemelkedés támogatása nem a vállalatok, a menedzsment feladata, hanem a tulajdonosoké. Miután megkapták az osztalékot, abból adakozzanak! Interjú.

 „ – Több helyen is hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus erkölcsi támogatásra méltó gazdasági rendszer. Miért jobb erkölcsi értelemben a szabadpiaci rendszer, mint annak alternatívái?


– Tisztázzuk mindenekelőtt, hogy mit is értünk kapitalizmus alatt! Én a következőképpen definiálnám: a kapitalizmus olyan rendszer, ami azt próbálja segíteni, hogy az emberek szabadon kooperáljanak egymással. A piaci kooperáció pontosan azokat a jellemvonásokat, ha úgy tetszik, erényeket jutalmazza, amelyek erkölcsi szempontból kívánatosak. A kapitalizmus etikus voltát nem aszerint ítélem meg, hogy nő-e miatta a jólét, jobb helyzetbe kerülnek-e a szegények, növekszik-e az egyenlőtlenség. Nekem az a fontos, hogy mely emberi jellemvonások kialakulását segíti elő azzal, hogy azok meglétét, erősségét jutalmazza. A pénzkijárós gazdasági rendszerek - akár földesúrnál, akár a kormánypártnál kell kalapozni - soha nem olyan karakterek kifejlesztését ösztökélik, amilyeneket én erényesnek gondolnék. Ha egy kapitalista rendszer jól működik, akkor az embereket ráveszi arra, hogy együttműködjenek másokkal, mert úgy tudnak előre jutni, ha nem csak kérnek, hanem cserébe kínálnak is valamit, amire a többieknek igényük van.(...)

– Azt is állítja, hogy nekem mint egyénnek a saját pénzemből kell támogatnom mindazokat az ügyeket, amiket erkölcsileg vagy más okokból fontosnak tartok. És azt is, hogy nem jó, ha mindezeket az államtól várom. De mit várhatok a gazdaság többi szereplőjétől, például a vállalatoktól?

– Fontos, hogy ne keverjük össze a tulajdonost és a céget. Akik a nagyvállalatok társadalmi felelősségéről beszélnek, sokszor félreértik, hogy miről szól egy nagyméretű gazdasági társaság. Kétféle felfogás van erről. Az egyik szerint a vállalat a tulajdonosoknak afféle meghosszabbított keze. Ez egy kis- vagy középvállalatnál még igaz is lehet, de egy multi esetében már biztosan nem az. A nagyvállalat esetében a másik értelmezés tűnik számomra helyesnek, az, hogy ott a legfontosabb szereplő, aki meghozza a döntéseket, a menedzser.

–  És ez miért szól a vállalatok társadalmi felelősségvállalása ellen?

–  A vállalat egy menedzser által szőtt háló. Ha a vállalattal szemben fogalmazok meg elvárásokat, akkor azt vele szemben teszem. Minél több elemből állnak ezek, annál nagyobb az esély a korrupcióra, arra, hogy a menedzser a saját zsebére dolgozzon. Ha sokféle elvárást fogalmazok meg, akkor könnyű lesz lavíroznia: mondhatja, hogy most azért nem a profitot növelő döntést hoztam, mert a munkavállalóknak akartam kedvezni, mert most a helyi közösséget tartottam szem előtt és más hasonlókat. A legtisztább ügy az, ha a menedzsernek annyi és csak annyi a dolga, hogy maximalizálja a profitot. Ha neki nincs arra lehetősége, hogy azután ezt odaadogassa valakiknek. Ha én Mol-részvényes vagyok és Fradi-szurkoló, akkor a Mol miért támogatja az Újpestet, úgyszólván az én pénzemből – hiszen én kapok emiatt kevesebb osztalékot. A sport, a kultúra, az oktatás, a társadalmi felemelkedés támogatása nem a vállalatok, a menedzsment feladata, hanem a tulajdonosoké. Miután megkapták az osztalékot, abból adakozzanak! Sajnos Magyarországon olyan az adórendszer, hogy azok, akik megtehetik, cégük adózás előtti jövedelméből még szívesen adnak, de a magánvagyonukból már nem. Ott már úgy érzik - valamelyest jogosan - hogy az állam elvont tőlük rengeteg pénzt, innentől kezdve pedig az állam feladata megoldani a problémákat.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csr.mandiner.hu/trackback/6226