Világ fogyasztói, zöldüljetek!

2013. május 30. 22:24

Ifj. Chikán Attila
Chikansplanet

A fentiek szerint tehát az átlagfogyasztóra nem igazán számíthatunk abban, hogy beszerzési, vásárlási szokásaival majd szokásaival majd csökkenti a környezeti terhelést.

„Érdekes megfigyelni, hogy miközben az amerikaiak fogyasztói szokásai felelnek meg legkevésbé a fenntarthatósági elvárásoknak, a németek után ők érzik a legkevésbé bűnösnek magukat ezért, miközben a legkisebb környezeti lábnyomot hagyó indiai lakos csoda, hogy nem lett még öngyilkos a bűntudattól. Érdekes eredmény, hatalmas szakadék a két társadalmi berendezkedés által generált világlátásban.

Mondjuk azért az is érdekes, hogy mi magyarok sem igen érzünk bűntudatot a fogyasztási szokásaink miatt, igaz mi legalább majd’ 10 pontot ráverünk az amerikaiakra a Greendex-mutatóban…

A fentiek szerint tehát az átlagfogyasztóra nem igazán számíthatunk abban, hogy beszerzési, vásárlási szokásaival majd szokásaival majd csökkenti a környezeti terhelést.

Maradnak a politikacsinálók és a vállalatok? Elméletileg. Az ugyanis látszik, hogy hiába a hangzatos politikusi megnyilatkozások világszerte, ott ahol igazán szükség lenne – azaz a kifejezetten fogyasztói társadalmak esetében – a hatás minimális.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csr.mandiner.hu/trackback/8900