Az évek óta tartó hullámvölgy idén tovább mélyült, a Vasas elleni vereség valóságos földindulást hozott: a kiesőzóna környékére sodródott a Videoton. Mik a kilátások?
2022. november 02. 18:01
p
0
0
0
Mentés
Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Miközben az egész ország a Ferencváros történelmi sikerét, az Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé jutását ünnepli, a múlt évtizedben kimondva-kimondatlanul fő vetélytársának tartott fehérvári alakulat egyelőre nemhogy nemzetközi kupaszereplésről nem álmodhat, hanem évek hányattatásai után odáig jutott, hogy már az élvonalban maradásért is keményen meg kell harcolnia.
Lesz bőven dolga a Huszti–Juhász kettősnek”
A csapat – még a klasszikus Videoton néven – 2018-ban nyerte meg harmadik, ez idáig utolsó bajnoki címét, és jutott az Európa-liga főtáblájára. Ott az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE triója ugyan túl kemény diónak bizonyult – és ekkor még nem volt Európa-konferencialiga –, a szaloniki gárda ellen elért kettős sikerre, különösen a Chelsea elleni bravúrdöntetlenre (2-2) és persze Nego Loïc az El-forduló legszebb találatának választott bombájára ma is mindenki szívesen emlékszik.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
A német Bundesliga első osztályának utolsó fordulójában az Union Berlin hazai pályán győzte le a Sallai Rolanddal felálló Freiburgot, így nem kell osztályozót játszania.
Vasárnap délután egy korszak lezárul Liverpoolban, közel kilenc év után távozik Jürgen Klopp a Vörösöktől. A Wolverhampton elleni meccs biztosan érzelmekkel teli lesz mindenki számára.