Rétvári: Jól látható a gyermekétkeztetést érintő intézkedések pozitív hatása

2019. november 08. 20:05

A fokozatos áttérés radikális változásokat hozott az iskolai étkeztetésben az elmúlt években – mondta az Emmi parlamenti államtitkára.

2019. november 08. 20:05

Jól látható a gyermekétkeztetésben bevezetett intézkedések pozitív hatása, a fokozatos áttérés radikális változásokat hozott az iskolai étkeztetésben az elmúlt években – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence hangsúlyozta: a legfontosabb cél a túlsózottság csökkentése volt, amely érezhető mértékben, 8,6-ról 6,7 grammra csökkent étrendenként. Ezzel meg lehet előzni, hogy a gyerekek olyan ízvilághoz szokjanak hozzá, amely harminc-negyven év múlva akár betegségeket is okozhat – jegyezte meg.

A menzareform és az iskolagyümölcs-program egyaránt egészségesebb ételekhez szoktatja a diákokat – mondta. Az elmúlt években az iskolai menzák háromnegyedéből teljesen eltűntek például a mesterséges ételízesítők. Az iskolai konyhák 90 százaléka kevesebb zsírral, 97 százaléka kevesebb cukorral főz, a naponta többször gyümölcsöt fogyasztó gyerekek aránya pedig tíz év alatt 45-ről 65 százalékra emelkedett – ismertette. Az egészségesen eltöltött évek száma a genetikai adottságok mellett nagyban az életmódtól függ, ezért fontos, hogy a mindennapi testnevelésórákon az iskolások megismerhetik és megszerethetik a sportokat, ezzel hozzászoknak egy mozgásban gazdag életformához – mutatott rá. Megjegyezte: a mindennapos testnevelésnek többek között az is köszönhető, hogy Európában a magyar iskolások mozognak a legtöbbet.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
subshelpcrip
2019. november 11. 18:01
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
békalepcse
2019. november 08. 21:00
Lemaradt; Az állatainkat pont azért látjuk el nyaló sóval, amit nyalhatnak kedvükre, hogy megfelelő legyen a csontfejlődésük. A gyerekeinktől ezt miért tagadjuk meg?
békalepcse
2019. november 08. 20:57
A só pont a gyerekek csontfejlődésében fontis! Csak nagyon nem mindegy milyen só!!! A kálisó számlájára írható a sportolók sport közbeni halála. A tényleg só viszont csak nagy adagolható túl, mert a felesleg igen hamar kiürűl. Mindehhez viszont a kellő mennyiségű, lágy víz fogyasztása szükséges. A csontképződéshez viszont elengedhetetlen. Idős korban, az oszteoporózis meggátlásában, szintén nagyon fontos a megfelelő sóbevitel, de csak igazi só, ami segít, megfelelő folyadékbevitel mellett!!!
3M..
2019. november 08. 20:44
Magyarországon minden rendben van, nincs éhezés, nincs fagyhalál. A Fidesz által a gyermekeknek adott plusz falat mindegyike a kukában végzi. A magyarok elhízottak gyermekkortól fogva, nincs szükség az (Fidesz) adófizetők segítségére. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!