Ausztrália nem szállít uránt Oroszországnak

2014. november 18. 14:02

Canberra leállította az Oroszországba irányuló uránexportot. Ezt azzal indokolták, hogy nem tudhatják, küld-e fegyvereket Oroszország Kelet-Ukrajnába, és így uránt sem mernek rábízni. A moszkvai külügyminisztérium közleményben bírálta az intézkedést.

2014. november 18. 14:02

Paul Myler moszkvai ausztrál nagykövet politikai okokkal magyarázta, hogy Ausztrália leállította az Oroszországba irányuló uránexportot. Az Interfaxnak nyilatkozva azt mondta, hogy az uránszállítások leállítása Oroszország megbüntetésének eszköze.

Garanciákat kell kapnunk, és biztosnak kell lennünk kereskedelmi partnerünkben, hogy tiszteletben fogja tartani az összes garanciát, s az uránt nem fogja fegyverek előállítására használni” – mondta a nagykövet. Hangsúlyozta: országa korábban bízott Oroszországban, de ezt a bizalmat Oroszország elveszítette.

Nem tudjuk elhinni, hogy Oroszország nem küld fegyvereket a határon keresztül Kelet-Ukrajnába, hogyan bízhatnánk rá uránt?” – kérdezte a nagykövet. Korábban Tony Abbott ausztrál miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy „Ausztrália további rendelkezésig nem ad el uránt Oroszországnak”.

Az orosz külügyi közlemény szerint a moszkvai ausztrál nagykövet nyilatkozata, miszerint Ausztrália elvesztette bizalmát Oroszország iránt, gyakorlatilag azt jelenti, azzal vádolta meg Moszkvát, hogy valószínűleg megsértette a tömegpusztító fegyverek terjesztésének tilalmára vonatkozó kötelezettségét. Az orosz külügyminisztérium szerint az ilyen nyilatkozatok a valóságtól való elrugaszkodást tükrözik.

Oroszország mindig is szilárd híve volt és marad a tömegpusztító – ezen belül a nukleáris - fegyverek elterjesztését tiltó nemzetközi egyezmények betartásának” – szögezte le közleményében az orosz külügyi tárca.

A moszkvai külügyminisztérium szerint Ausztrália azzal, hogy elutasította az együttműködést Oroszországgal, lényegében „lábon lőtte saját magát”, azt bizonyította, hogy nem lehet megbízható üzleti partnernek tekinteni egy olyan érzékeny és felelősségteljes területen, mint a békés célú atomenergia. A közlemény hangsúlyozza, hogy Oroszország uránellátása hosszú évtizedekre biztosítva van, nem függ Canberra „rövidlátó politikai döntéseitől”. 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2014. november 18. 19:36
Ha jól értem, akkor az ausztrálok azt feltételezik, hogy az oroszok atombombát szállítanak a volt keletukrajnai oroszoknak, hogy azok azzal megsemmisítsék a saját területükre behatoló ukrán egységeket.......:)))))) Ez a hét vicce...:)))))
USsange
2014. november 18. 18:47
"A moszkvai külügyminisztérium szerint Ausztrália azzal, hogy elutasította az együttműködést Oroszországgal, lényegében „lábon lőtte saját magát”, azt bizonyította, hogy nem lehet megbízható üzleti partnernek tekinteni egy olyan érzékeny és felelősségteljes területen, mint a békés célú atomenergia. A közlemény hangsúlyozza, hogy Oroszország uránellátása hosszú évtizedekre biztosítva van, nem függ Canberra „rövidlátó politikai döntéseitől”. " Szopacs... :)
Kvasztics Fedor
2014. november 18. 17:45
A szovjet időkből származó atomarzenál talán mégsem ausztrál uránból jött létre.
bini
2014. november 18. 15:59
Azért elgondolkodtató az amit Orbán egy Nemzetközi eus konferencián fejtett ki előszőr a nagy nyílvánoság előtt. Itt fejtegedte, hogy vannak jelek arra, hogy megkezdödött a Világ gazdasági ujrafelosztásának folyamata. Az hogy ez mikor fog már érzékelhetőnek látszani és hogy békés, vagy véres lesz ezt nem tudni, de az biztos, hogy ez átrendezi a jelenlegi állapotot. Europának oda kell figyelni és az 500 millios belső piacát valamint a gazdaságát erőssé és versenyképesé kell tennie odafigyelve a társadalmi folyamatokra, mert ha nem ezt teszi lemarad az új Világren utáni állapotokba elveszheti jelenlegi pozicióját. Megemlitette, hogy az USA is elvesztheti a vezető gazdasági szerepét és az új súlypont Ázsiában lesz, Kina India, valamint a BRICS országok fognak szerepet játszani. Europában oroszország is meghatározó is szorosabb kapcsolatokat kell épiteni nagyhatolomá válik a szövetségi renszer felépitése kapcsán. Europának érdeke szorosabb kapcsolatot kiépiteni a feltörekvő országokkal és Kinával gazdasági és kereskedelm terén. Valamint a közvetlen szomszédság és közelség miatt oroszországgal, valamint a kaukázusi országokkal. Nem szabad abbahgyni a bövitést a balkán országaival, valamint euroázsiai országokkal. Afrikával, valamint az öbölbeli arab országokkal is. Emlékszem mit cikizték ezekután, mindenfélét összehordtak róla. Orbán rendületlenül mondta a magáét. Jőtt a választás és a 2/3 és Orbán meghirdette az új gazdaság és társadalom politikáját, a keleti nyitást. Volt nagy ribbilió. Amikor a korábban kifejtett nézetei mentén elkezdett az északafrikai országokkal kapcsolatokat szélesiteni beindult az Arab Tavasz, majd folyománya Libya Sziria, Ukrajna . oroszország, hidegháborús attitüdök. Eu gazdasági kereskedelmi megtorpanása, az USA ujbóli nyomulása europába, közben az Ázsiai térség erősődése és nemcsak gazdaságilag, hanem az árú és rénzforgalom ugrásszerú növekedése. Mi meg az EU-ban hozzuk az egyre rosszabb döntéseket válaszúl a kialakult helyzetre. Nem véletlen az, hogy ami átjőn egyáltalán igen nyugtalan képet mutat a jóléti nyugati társadalmak részéről, ami biztosan, hogy válasz a politikai elit tevékenységére valamint azokra a rossz válaszokra amit hoznak akár belpolitikai akár az EU Börokraták a felmerülő társadalmi(belföldi) és külpolitikai geopolitikai kérdésekre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!