Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Törökországban szíriai útleveleket hamisító hálózat működik: sok arabul tudó, közel-keleti és észak-afrikai gazdasági migráns így próbál menekültstátuszhoz jutni – mondta egy francia rádiónak adott interjújában Fabrice Leggeri, a Frontex vezérigazgatója.
Szíriai útleveleket hamisító hálózat működik Törökországban, hogy segítse a migránsok bejutását az EU-ba – mondta kedden Fabrice Leggeri, a Frontex, az Európai Unió határvédelmi támogató ügynökségének vezérigazgatója.
„Vannak jelenleg olyan emberek Törökországban, akik azért vásárolnak hamis szíriai útlevelet, mert természetesen megértették, hogy milyen előnyei vannak ennek, hiszen a szíriaiak megkapják a menekült státuszt minden uniós tagállamban” – fogalmazott a Frontex vezetője az Europe1 francia kereskedelmi rádióban. „A hamis szíriai útlevéllel rendelkezők általában tudnak arabul. Észak-Afrikából vagy a Közel-Keletről származnak, de inkább gazdasági migránsnak tekintendők” – tette hozzá.
A Frontex vezetője szerint a hamis útlevelekkel való kereskedés egyelőre azonban nem jelent veszélyt az EU biztonságára. „Jelenleg nincs olyan tény, amely alapján azt mondhatnánk, hogy a potenciális terroristák így jutnak be Európába” - hangsúlyozta, mindamellett óvatosságra intett valamennyi határon.
Leggeri megismételte azt a felhívását, hogy több határőrre lenne szükség az EU görögországi határán a migránsok regisztrálására, mielőtt azok belépnek a schengeni övezetbe. „Az áradattal szemben a regisztrációs rendszer leterhelt, így nem regisztrálnak valamennyi migránst. Az állampolgárságokról van fogalmunk (a hatóságoknak), de nincs átfogó képünk arról, hogy ki lép be (az EU-ba) és mi valójában ezeknek a migránsoknak a profilja” – hívta fel a figyelmet.
A Frontex vezetője Angela Merkel német kancellárhoz hasonlóan arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az Európába érkező migránsokat nem sikerült igazságosan elosztani a tagállamok között, akkor a schengeni övezet léte is veszélybe kerülhet. „Ezt a veszélyt kezdjük érezni mindennap. Látjuk, ahogy a rendőri ellenőrzések megerősödtek a belső határokon (a schengeni övezet tagállamai között)” – mondta Leggeri. „Amennyiben a külső határokat nem sikerül a tagállamoknak szolidáris módon kezelniük, megvan annak a kockázata, hogy minden egyes ország elkezdi újra ellenőrizni a nemzeti határait, ami pedig nem lesz hatékonyabb” – tette hozzá.