Android nélkül marad a Huawei új csúcskészüléke?

2019. augusztus 29. 13:47

Hiába a tiltás felfüggesztése, úgy tűnik, a cég új zászlóskészülékén nem lesz Google Térkép.

2019. augusztus 29. 13:47

Szeptember 18-án debütálhat Münchenben a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójának új csúcskészüléke, a Mate30, azonban a Reuters szerint a premiert beárnyékolhatja az, hogy nem biztos, hogy Android fog-e futni rajta – adta hírül a brit hírügynökség csütörtökön.

Pedig mérföldkő lenne a cég életében egy működő Mate30-as, ugyanis ez lenne a kínaiak első 5G-re képes modellje. Az Android megléte ennek ellenére azért kérdéses, mivel az új készülékekre a Google szerint nem vonatkozik a májusban meghozott szankciók felfüggesztéséről szóló múlt heti amerikai döntés.

És ez kizárólag a Google döntésén múlik – ismerteti a Reuters, ugyanis a vonatkozó szankciós felfüggesztés értelmében a licencet adó vállalatoknak kell igényelniük a tilalmat megkerülő engedélyt, amely csak meghatározott termékekre adható (azaz a Google mobil üzletágának a Mate30 esetében külön a Mate30-ra szóló engedélyt kellett volna kérnie – a szerk.). A Reuters szerint nem tudni, hogy kértek-e ilyet, azonban a múltban a Google, illetve anyacége, az Alphabet többször kijelentette, hogy továbbra is támogatni fogják a Huawei-t, amely az amerikai hatóságok szerint összejátszik a kínai titkosszolgálatokkal.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. augusztus 29. 19:35
Tegyék rá a Maps.me alkalmazást.. Az még jobb is a guglitérképnél..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!