Globálisan 17 milliárd dollár visszaesés várható a sportszponzorációban

2020. május 19. 10:13

Idén csupán 28,9 milliárd lesz a támogatás mértéke.

2020. május 19. 10:13

Egy adatközpontú sportmarketing cég előrejelzése szerint idén 37 százalékkal csökken világszerte a sportszponzoráció, ez összesen 17 milliárd dolláros visszaesést jelent 2019-hez képest.

Az insidethegames.biz portál híradása alapján a Two Circles azt jósolja, hogy a tavalyi 46,1 milliárd után idén csupán 28,9 milliárd lesz a támogatás mértéke. A visszaesés a koronavírus-járvány következménye. A pénzügyi szolgáltatók a vállalat szerint 45 százalékkal kevesebbet, mindössze 6,9 milliárdot költenek majd erre a területre azok után, hogy 2019-ben ez a szektor volt a legaktívabb 12,6 milliárddal, azaz az összes szponzoráció több mint negyedével. Várhatóan az autóipar is jelentősen visszavesz a támogatás mértékéből, az 5,9 milliárd után az idei jóslat 2,7 milliárd, ami 55 százalékos csökkentést jelentene.

„A világjárvány miatt több új szponzori megállapodást befagyasztottak, a korábbi szerződéseket pedig felmondják, mert a támogatóknak is költségkímélő megoldásokat kell keresniük, vagy befejezik tevékenységüket” – írja a Two Circles.

A cég néhány nappal azután tette közzé jelentését, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elismerte, egyes szponzorai az eredetileg vártnál később fizethetik csak ki az elfogadott összegeket, miután a pandémia következményeként a jövő évre kellett halasztani a nyári, tokiói játékokat.

(Fotónkon: a barcelonai Nelson Semedo /balra/ és a prágai Peter Olayinka a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, az F csoportban játszott FC Barcelona – Slavia Praha mérkőzésen Barcelonában 2019. november 5-én.)

(MTI)

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. május 19. 14:49
A magyar sporttámogatási, -eltartási rendszer is aránytalan, nincs összhangban a kifizetett ár a megtermelt értékkel.
OberEnnsinnen
2020. május 19. 14:48
Minden, ami nem az egészséges arányok mentén gondolkodik, az felőrli a gazdatestet, jelen esetben a túlpénz a sportot...
Ganajdics Ottó
2020. május 19. 10:42
De nálunk nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!