Hollandia jelentős részben bevándorló hátterűvé válik 2050-re

2020. július 07. 12:53

Radikális változás várható – írta meg az NL Times.

2020. július 07. 12:53
null

A következő három évtizedben a holland populáció összetétele jelentősen megváltozik. Azok aránya a népességben, akiknek legalább egyik szülője nem az országban született, 30 és 40 százalék közötti szintre emelkedhet 2050-re a Holland Demográfiai Intézet (CBS) és a Holland Statisztikai Hivatal (NIDI) tanulmánya alapján. 2020 elején Hollandiának mintegy 17,4 millió lakosa volt. Közülük négy millióra tehető azoknak a száma, akiknek legalább egyik szülője Hollandián kívül látta meg a napvilágot, ami a népesség 24 százalékát jelenti. A maradék 13,2 millió holland lakos szülei egyaránt az ország határain belül születtek.

A tanulmány hét lehetséges forgatókönyvet vázol fel, több szempontot is figyelembe véve, mint például a várható élettartam, vagy a migrációs folyamatok. A kutatók szerint a holland népességszám 17,1 millió és 21,6 millió fő között alakul majd 2050-ben. Ezek közül már csupán 11,2 millió és 13,4 millió között lesz azoknak a száma, akiknek mindkét szülője holland hátterű. Azon holland lakosok száma, akiknek legalább az édesanyja, vagy az édesapja másik országban született, 2050-re 5 millió és 8 millió közöttire nőhet, ami a teljes népesség 30–40 százalékát jelenti. A bevándorló háttér összetétele is változik: a tradicionális kibocsátóországok (Indonézia, Suriname, Holland Antillák, Törökország és Marokkó) helyett egyéb térségekből történő migráció válik dominánssá, mint például Afrikából és a Közel-Keletről – közlölte az NL Times.

(kép forrása: Hirado.hu)

 

 

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2020. július 10. 06:27
Lopakodó hazaárulás, haza-kiárusítás.
luisbathhelena
2020. július 08. 12:51
Most sajnáljam őket? Ha valaki meghívja a 3. világot, az el is fog jönni.
Jack Reynor
2020. július 08. 05:52
Mivel már a harmadik generációja él az afroázsiai-szurinami bevándorlóknak Hollandiában, a szülők születési helye nem jó mutató. Egy 1970-ben Hollandiába érkezett Marokkóinak már 15-20 unokája van és már dédunokái is lehetnek, lévén náluk a fertilitás (egy nőre jut átlagos gyerekszámként kifejezve) átlag 4 gyerek, szemben a holland etnikum 1,5-ös átlagos gyerekszámával. Amikor 2002-ben Hollandiában voltam, panaszkodtak holland ismerőseim, hogy zárni kell az ajtókat, lopják a bicikliket és egyéb problémák jelentek meg a bevándorlók miatt. Azóta ez csak hatványozottan rosszabb lett.
Akitlosz
2020. július 07. 18:05
"A maradék 13,2 millió holland lakos szülei egyaránt az ország határain belül születtek." S ettől már hollandok? Az arab stb. szülők gyerekei nem válnak hollanddá attól, hogy már a szüleik is Hollandiában születtek. Manapság már lehet olcsón származási DNS tesztet csináltatni. Az vajon mit mondana a génjeik alapján?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!