Kína bezáratta Washington utasításának megfelelően houstoni főkonzulátusát

2020. július 25. 09:19

A válaszlépésként bezáratott csengtui amerikai konzulátuson pedig folytak az előkészületek erre szombaton, miközben az épület körül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a kínai hatóságok.

2020. július 25. 09:19
null

Kína bezárta péntek este houstoni főkonzulátusát, az amerikai kormány utasításának megfelelően. A válaszlépésként bezáratott csengtui amerikai konzulátuson pedig folytak az előkészületek erre szombaton, miközben az épület körül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a kínai hatóságok – jelentették hírügynökségek. Caj-Vej, Kína houstoni főkonzulja csütörtökön még úgy nyilatkozott a Politico című amerikai hírportálnak, hogy bár Washington kémkedéssel vádolta meg a külképviseletet, ezt nem támasztotta alá bizonyítékokkal, ezért a főkonzulátus „további értesítésig” nyitva marad. Nem tervezték tehát betartani a helyi idő szerint péntek 16 órai határidőt. Az amerikai külügyminisztérium azonban azt közölte, hogy a főkonzulátus határidőre bezárt.

A kínai külügyminisztérium szerdán és még pénteken is felszólította Washingtont, hogy azonnal vonja vissza „hibás döntését”, és teremtsen megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a kétoldali kapcsolatok helyreállhassanak. Válaszlépésként Peking elrendelte a csengtui amerikai konzulátus bezárását, és miután Washington nagyon rövid határidőt, 72 órát adott kedden a houstoni képviselet bezárására, Peking is ennyit adott péntek délelőtt 10 órakor. Közben a kínai hatóságok szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az épület körül. A Reuters hírügynökség tudósítója szerint sok rendőrt lehetett ott látni, köztük civilruhásokat is, és lezárták a forgalom elől a képviselet utcáját. A csengtui amerikai konzulátust 1985-ben nyitották meg, honlapja szerint csaknem kétszáz alkalmazottja volt a koronavírus-járvány kitörése előtt, köztük 150 helyi ember. Hatáskörébe tartozott egyebek között a Kína által 1950-ben megszállt Tibet emberi jogi helyzetének, valamint a kínai haderő mozgásának figyelése az ország nyugati részében.

Az Egyesült Államok a pekingi nagykövetség mellett a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou), Sanghajban, valamint az északkeleti Senjangban működtet konzulátust. Kínának pedig a houstoni mellett San Franciscóban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban van konzulátusa a washingtoni nagykövetség mellett. A két ország kapcsolatai az utóbbi időben megromlottak. Az Egyesült Államok Kínát teszi felelőssé a koronavírus-világjárványért, és rendszeresen vádolja szellemi tulajdon ellopásával, a hongkongi autonómia korlátozásával, Tibet elnyomásával és a muszlim ujgurok emberi jogainak megsértésével. Ütközőpontokat jelent Tajvan ügye, valamint Kínának a Dél-Kínai-tengert illető területi követelései is.

Fotó: MTI/ AP/ David J. Phillip

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reggedieh
2020. július 25. 11:11
sajnos durvább az usa le akar számolni kínával kb mint az angolok a németekkel és a monarchiával nem tűnt könnyű falatnak, mégis sikerült (ehhez persze kellett von Moltke hatalmas hibája Párizs fölött) reméljük, kína tanult a múltból s most nem fog sikerülni
Salamander
2020. július 25. 10:47
A Kínaiak megérkeztek a világgazdaság élére. Az USA pedig kapaszkodik.
illiberator
2020. július 25. 10:32
Kapuzárási pánik az usában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!