Politikai korrekt kozmetikumok: nincs többé „normál” jelző az Unilever termékeken

2021. március 09. 12:20

Nem használja többé a „normál” jelzőt ei csomagolásán az Unilever brit-holland konszern, hogy ne érezzék kirekesztve magukat azok a vevők, akiknek a bőre vagy a haja nem illene ebbe a kategóriába.

2021. március 09. 12:20
null

A világ egyik első számú hirdetőjének számító multinacionális óriáscég emellett egyetlen, általa forgalmazott márka esetében sem fog többé digitálisan változtatni a termékeit reklámozó modellek és fizetett influenszerek alakján, testméretein, testarányain és bőrszínük árnyalatán.   

 A változtatás célja a szépség fogalmának befogadóbb értelmezése

– közölte a londoni székhelyű óriáscég, amely évente mintegy 170 milliárd darab terméket ad el világszerte.    

A keddi közlemény hangoztatja, tisztában vannak azzal, hogy a „normál” jelző eltávolítása a szépészeti termékekről önmagában nem oldja meg a problémát, de

jelentős előrelépés abba az irányba, hogy a szépség fogalma ne legyen kirekesztő.    

A cég megbízásából világszerte 10 ezer résztvevővel végzett felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele kirekesztőnek érzi a „normál” megjelölést a csomagoláson, a hirdetésekben találkozva vele pedig 70 százalékuk tulajdonít neki negatív felhangot.    

A „pozitív szépséget” hirdető új stratégia több mint 100 márkára vonatkozik, köztük olyan, nagy mennyiségben forgalmazott cikkekre, mint a Dove, az Axe vagy a Sunsilk márkák. A termékmegjelöléseket jövő márciusig változtatják meg.    

A cég 2018 óta végez igazításokat termékeinek egyesek által kirekesztőnek érzett megnevezésein.

Az első botrányt 2017-ben váltotta ki egy tusfürdő reklámja, amelyben egy fekete nő levetette felsőjét, és alóla egy fehér bőrű nő bukkant elő. Az egyes csoportokat sújtó sztereotípiák és diszkrimináció elleni küzdelem jegyében az Unilever már tavaly felhagyott a világos és a fehér jelzők használatával bőrápolási termékein.

(MTI)

Fotó: Unilever, Dove, Real Beauty 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 09. 17:48
QRVA nagy a baj. Az kizárt, hogy a deviancia nagyobb piaci szegmenst fed le mint a józan gondolkodásúak.
Bölcs Ész
2021. március 09. 15:33
"A változtatás célja a szépség fogalmának befogadóbb értelmezése" Tehát az is szép, ami csúnya.
szóda
2021. március 09. 14:00
Írjátok oda hogy bolondoknak való, mert lassan belehülyül mindenki ebbe a nagy világbékébe.
Szles
2021. március 09. 13:43
Hányós emoji is kellenének a cikkek végére
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!