Ferenc pápa: A kereszt Jézus egész életét végigkísérte

2021. április 01. 16:52

A pandémia miatt elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása.

2021. április 01. 16:52
null

Az emberiség és az egyes emberek életében hordozott keresztről beszélt Ferenc pápa a Szent Péter–bazilikában bemutatott olajszentelési misén nagycsütörtökön. A Vatikán bejelentette, hogy kiállítják a torinói szent leplet, mégpedig az interneten szombaton. A Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki misén mintegy kétszázan vettek részt, többségükben a római egyházmegye papjai. A jelenlevők a koronavírus-járvány miatt egymástól biztonságos távolságra foglaltak helyet. Az olaj- más néven krizmaszentelési misén a pápa, aki egyben Róma püspöke, megáldotta és megszentelte az egyházmegyéjében a következő évben használandó szent olajokat és krizmát, melyeket többek között kereszteléskor és papszenteléskor használnak.

Ferenc pápa és paptársai a hagyomány szerint ezen a misén megújították papi fogadalmukat.

Homíliájában az egyházfő, többször eltérve az előre megírt szövegtől, a Jézus halála előtti napokról beszélt, hangoztatva, hogy a kereszt Jézus egész életét végigkísérte. Példaként említette Heródest és a szent család menekülését: a mai világban számos családnak ugyanígy kell száműzetésbe mennie hazáját elhagyva – mondta a pápa. Úgy vélte, a kereszt mindig jelen volt és jelen van ma is az emberiség történetében, ahogyan az emberek egyéni életében is, ahogyan – tette hozzá – a keresztre feszítők sem csupán Jézus korában fordultak elő. „Jézus vállalta saját elárulását, barátai elfordulását, már az utolsó vacsorán, elfogadta a jogtalan börtönzést, a felületes ítélkezést, az aránytalan ítéletet, az ok nélküli pofonokat (...) átölelte a kereszt egészét, mivel a kereszt nem kétértelmű, a kereszttel nem lehet alkudozni” – jelentette ki a pápa.

Egyes botrányok már Jézus idejében is csupán egy vidéki napilap harmadik oldalára kerültek volna.

A papi hivatásról szólva azt mondta, nem kell megbotránkozni a betegek ápolása és a rabként élők felszabadítása miatt, hiszen Jézus is ezt tette. Nem számít botrányosnak visszaadni a vakok látását olyan emberek között, akik behunyják szemüket és elfordítják fejüket – mondta a pápa. Megjegyezte, egyes botrányok már Jézus idejében is csupán egy vidéki napilap harmadik oldalára kerültek volna. Ferenc pápa felidézte, hogy az ő papi szolgálata során is akadtak nehéz pillanatok, és egy szerzetesnő szavai segítettek neki. „Jó pásztornak lenni, tanítónak, mindenki iránti szolgálattal”, ahogyan Jézus is tette – összegezte a papi szolgálatot Ferenc pápa.

A pandémia miatt elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása, az utolsó vacsora emlékezetére bemutatott misét Giovanni Battista Re, a bíborosi testület vezetője mutatja be a Szent Péter-bazilikában. Ferenc pápa nagypéntek este a keresztutat a Szent Péter téren hívők nélkül vezeti. A Vatikán területe húsvét alatt, Olaszország egészével együtt, teljes zárlat alatt lesz, a szertartások interneten követhetők. A szentszéki államtitkárság bejelentése szerint a Jézus halotti lepleként tisztelt torinói Sindone-t szombaton kiállítják: az ereklyét a járványhelyzet miatt interneten és a televíziókon keresztül lehet látni. A kísérő imádságot Cesare Nosaglia torinói érsek vezeti.

(MTI)

Fotó: Ferenc pápa nagycsütörtöki krizmaszentelő misét tart a vatikáni Szent Péter–bazilikában 2021. április 1–jén. A bérmálásnál, valamint a pap– és templomszentelésnél használt olaj, a krizma megszentelésével kezdődnek meg a húsvéti ünnepségek a Vatikánban.MTI/AP/Andrew Medichini

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2021. április 03. 16:41
Augustus1 pártján állok, ez kettő fő, ám frakcióhoz kevés. Azt tudom mondani, amit nekem mondtak egyszer azon kevés alkalmak egyikén, amikor elvesztettem a fejemet, éppen elővettem a lovashuszár stílust. - Látom, neked érdemes volt tanulni! Azt hittem, azon nyomban megölöm az illetőt, aki egyébként egy sült paraszt volt és éppen azon buzgólkodott, hogy kifossza egy felmenőmet. Aztán megszállt valami földöntúli nyugalom, és egyetlen pillanatra láttam a jövőt, azt, hogy nem villás nyelv kell ide, az ő története, az ő bűne, az ő kútba esett üdvözülése. Nem az enyém. - Én is így látom. Ebből csak annyi a tanulság, minden szó az égben visszhangzik és hamar visszahull arra, aki kimondja.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. április 02. 22:28
Idén először az államnak adom az adóm egyházi egy százalékát.
setti54
2021. április 02. 04:01
Vén pöcs, aki nem pápa, hanem ministráns. A hívőit megvédeni nem akaró katolikus egyházfő, aki a muzulmánok lábmosásától az arab országokban még elvétve élő katolikus közösségeket megtagadva, minden mással foglalkozik, ami nem lényeges. Tudom, hogy én egy senki vagyok, de római-katolikusként soha nem fogom elismerni a egyházunk fejének!
mokány
2021. április 01. 20:53
Nem kekeckedik a Globális Elittel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!