Felmérés: ellenzi a faji és genderkvótákat az amerikaiak túlnyomó többsége

2023. március 20. 10:17

Mind a republikánusok, mind a demokraták többsége szerint tehetség és jellem alapján kell felvenni a cégekhez az embereket, nem faji és genderkvóták alapján.

2023. március 20. 10:17
null

Az amerikaiak túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy az amerikai vállalatoknak kizáólag a tehetség, a a jellem és a minőség alapján kellene felvennie a vezetőit – írja a Daily Caller a CRC Research poll felmérésére hivatkozva, amely a 85 Fund nevű szervezet megbízásából készült.

Eszerint 87 százalék támogatja a tehetség-alapú alkalmazást, szemben azzal a 8 százalékkal, amely szerint helye van gender- és faji kvótáknak. 5 százaléknak nem volt véleménye. És hatalmas különbségek még pártszimpátia alapján sincsenek: a republikánus szavazók 93, a demokrata szavazók 86, és a függetlenek 90 százaléka gondolja így.

Mindez igaz a vállalati vezetőségekre is: 72 százalék ellenzi az erre vonatkozó kvótákat, és csak 22 százalék gondolja, hogy az amerikai vállalatoknak kötelezően fel kéne venni vezetőségükbe egy feketét és egy nőt. Itt ugyanakkor már nagyobb a szórás: a republikánusok 88 százaléka, a demoratáknak viszont csak az 55 százaléka ellenzi.

A megkérdezettek 86 százaléka mondta azt, hogy a vállalatoknak ki kellene maradniuk a politikából, és 75 százalékuk szerint kellene kimaradniuk a kultúrharcból, azaz például a klímaváltozásról, abortuszról, transzneműségről szóló vitákból.

Az Egyesült Államokban nemrég omlott össze két kaliforniai bank. Az első, a Silicon Valley Bank kockázatkezelési vezetője, mint írtuk, jelentős időt töltött több woke LMBTQ-programmal, beleértve egy safe space ( biztonságos tér) létrehozását a comingoutolók számára. Jay Ersapah, az SVB brit kirendeltségének pénzügyi kockázatkezelési főnöke olyan kezdeményezéseket indított el, mint a cég első egy hónapos Pride-kampánya és egy új blog, amely az LMBTQ+ fiatalok mentális egészségtudatosságát hangsúlyozza.

Nyitókép: Fanatic Studio / Gary Waters / SCIEN / FST / AFP. Illusztráció.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fintorman
2023. március 21. 23:30
"Az amerikaiak túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy az amerikai vállalatoknak kizáólag a tehetség, a a jellem és a minőség alapján kellene felvennie a vezetőit" Szerintem az EU-s polgárok túlnyomó többsége is így gondolja, ez mégse zavarta a döntéshozókat, amikor bevezették.
irondome
2023. március 20. 14:05
OK! Akkor szervezettek ellenállást, tüntetéseket és takarítsatok el perverz bewoke-olt vezetőitket a színről. HAJRÁ!
voltospultos
2023. március 20. 12:25
Vezérelv Annalénától: Lexarom a választókat.
Karbantartó9
2023. március 20. 12:04
Kvótázni csak a jelentéktelen, tét-nélküli munkakörökben lehet. Ahol számít az eredmény, ott csak a tudás a fontos. Tudják ezt jól az épeszű emberek! A kvótamajmok csak a saját alkalmatlanságukat akarják leplezni: nem a tudásukkal, hanem a mondvacsinált előjogaikkal akarnak pozícióba kerülni. (mondvacsinált előjog: ha fekete, ha zsidó, ha meleg, ha nő, ha bármi de nem fehér, ha fülenagy, ha muciológus, stb.) Az ilyen gondolkodás a gazdasági rendszer összeomlásához, anarchiához vezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!