Csak kimondták: kormányváltást akarnak Magyarországon az EU-s pénzekért cserébe

2024. május 08. 10:38

A lengyelek már meg sem próbálják tagadni, hogy a kormányváltásnak köszönhetik a hetes cikkely szerinti eljárás eltörlését és az uniós források felszabadítását.

2024. május 08. 10:38

Nyitókép: AFP/Omar Marques

Lengyelország jutalmat kap a kormányváltásért – írja a Do Rzeczy, idézve Ursula von der Leyen bejelentését, mely szerint Brüsszel kész lezárni a 2017-ben Lengyelország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárást. Az Európai Bizottság elnöke úgy látja, Donald Tusk kormányának kemény munkájának és elszánt erőfeszítéseinek köszönhető a döntés.

Lengyelországgal ellentétben Magyarországon jelenleg nincs olyan kormányváltás, amely az irány korrekciójához vezetne

– ír a lap a nyilvánvaló zsarolási szándékról.

Eközben a Die Tageszeitung nyomtatott kiadásában az áll, hogy a jövőben az Európai Bizottság „elsősorban Magyarországra kíván összpontosítani", hiszen csak ellene folyik a hetes cikkely szerinti eljárás.

Az ügyben megszólalt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is: „Tegnap volt a matematikaérettségi, mutatjuk is Brüsszel titkos képletét:
baloldali kormány + 2,5 oldalnyi cselekvési terv = a jogállamisági eljárás eltörlése".

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:33
🍓 ️ ­­É­­r­t­­­é­­­k­­­e­­­l­d­­­ ­­­a­­ ­­­s­­­z­e­­­x­­­i­ ­­p­­­u­n­­­c­­i­m­­a­­t­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­.­­­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­­.­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
alexandrosz-2
2024. május 09. 08:59
Szar vétotlan megzsarolt csicskak vagytok, barki kapcája. Ez van. Hazudhattok bármit, miközben a kijivi zsidó bunkergoblin megint eligazítja a vetotlan köpcös gecit...
syphax
2024. május 09. 06:14
Köszi. Akkó' inkább NEM KÖLL A STEX.
amica2
2024. május 09. 04:52
" Donald Tusk kormányának kemény munkájának " Ez az "ember" életében 1 perc értékelőállító munkát sem végzett. Ideje definiállni a munka fogalmát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!