A jellegzetes okos szemüveget hordó Steve Mann találta ki a viselhető számítástechnikát. Most egy kibővített valóság headset körül bábáskodik. Portré korunk egyik leginvenciózusabb kutatójáról, aki egyben médiasztár is.
2016. március 07. 09:00
p
0
0
0
Mentés
A Meta a napokban jelentette be az „első természetes gépi” kibővített valóság (augmented reality, AR) headsetjét, korábbi termékük multifunkcionális második változatát. 2016 egyébként is a trükkös sisakok és szemüvegek éve, VR (virtuális valóság) és AR nagy áttörése lehet, Oculus Rift, Samsung Gear, Microsoft HoloLens és a többiek, úgyhogy a Meta 2 önmagában még nem is okozna hatalmas feltűnést.
Tudomány és művészet határán
Csakhogy a cég főmunkatársa a magunkon viselhető technológiák (wearable computing) atyja, az „első cyborgnak” kikiáltott, 1962-es születésű legendás Steve Mann, a Toronto Egyetem tanára, aki két és fél évtizede foglalkozik ezekkel a megoldásokkal. Mann neve garancia a minőségre, egyedi megoldásra.
Ő az egyik legékesebb példája ember és technológia találkozásának, kooperációjának.
Első miniatürizált rendszerét gimnazistaként dolgozta ki; PhD-jét (Humanistic Intelligence, 1997) szintén ebből írta az MIT Médialaboratóriumában, melyben az intelligens jelfeldolgozás alapjaként elemezte a viselhető számítógépeket. 1994-ben ugyanott hozta létre hordozható – fejre illesztendő –, vezeték nélküli webkameráját. A robotikát forradalmasító, Rodney Brooks is felfigyelt rá…
Az MIT szakértői a lencsék optikai célú, „olvasó üvegekként” történő felhasználására vonatkozó első írásos feljegyzést, Roger Bacon 1268-as sorait jelölik meg kezdetként. Az első nemzetközi szimpóziumot a CMU, az MIT és a Georgia Tech közösen szervezte 1997 októberében.
Steve Mann munkái nemcsak szaktudományos dolgozatok, bestsellerré lett könyvek (a 2000-es Cyborg, valamint a 2001-es Intelligent Image Processing), programok és gépecskék, hanem a nehezen definiálható cyborg performance art kategóriába sorolható alkotások is. Tudós-művész, és egyben médiasztár. Több dokumentumfilmben szerepelt; eddigi életpályáját az emblematikus című Cyberman (2001) mutatja be.
Magunkon viselhető számítógépek
„Azért akarok cyborg lenni, hogy még emberibb legyek” – hangzik a film- és irodalmi klisékkel, jövőképekkel homlokegyenest ellentétes kommentár. Megítélése szerint a magunkon hordozott számítógépek és kamerák privát szféránkat és személyiségünket erősítik.
A jobb szem elé illesztett emblematikus – Mann „védjegyévé” vált – EyeTap sok változatban készült el. Viselője a briliánsait speciális nagyítólencsén keresztül kellő műgonddal tanulmányozó ékszerészre emlékeztet, holott a műanyag szemgolyóban végződő gépecske sokkal bonyolultabb, alkalmasint napszemüveggel álcázható rendszer. Miniatűr videokamerával, képernyővel.
Az évtizedek során bonyolult behemótból már-már láthatatlan paránnyá töpörödött EyeTap kapcsolatban áll egy számítógéppel, illetve a vezeték nélküli adóvevőkkel. A kamera filmez, rögzít, Mann valós időben látja, miközben a képernyőn különböző üzenetek, programkódok jelennek meg. A komputert saját fejlesztésű kézi eszközzel irányítja.
„Valóság-közvetítés” történik. Szükségünk van rá, mert csak így szűrhetjük meg a ránk zúduló hirdetéseket, és egyéb médiaszemetet. Magunkon kell viselni mindent, amire alkalomadtán szükségünk lehet. Ha kell, azonnal – a megtévesztő napszemüveg mögül – felvesszük, mi történt, s postázzuk a weben. Glogokat, azaz (a web logból eredő) cyborg blogokat küldözgetünk az ittről és mostról. Csak így küzdhetünk permanensen a mindenütt jelenlévő biztonsági kamerákat és a láthatatlan, adatbányásznak álcázott kémprogramokat működtető Rendszer ellen. A katonai célokra szintén tökéletes viselhető technológiák segítségével saját, személyre szabott, általunk kontrollált és működtetett információtérben mozgunk.
Újfajta ember-gép kapcsolatok
Mann nap, mint nap hosszú órákig hordja kameraszemét, s ha nincs rajta, védtelennek, kiszolgáltatottnak érzi magát. Másként látja és érzékeli a környező világot. Tiltott helyeken filmezett vele, a felvételeket elektronikus művészeti galériákban állította ki. Ő maga is vezet egyet, a torontói Deconism Galleryt.
A viselhető cuccok új típusú ember-számítógép interakciót és szinergia-formát teremtenek – állítja Mann. Állandóan bekapcsolva, üzemkészen, örökös hozzáféréssel. Nem tévesztendők össze okostelefonokkal, tabletekkel, laptopokkal. Különböznek a vezérlőelvek. A tervezők a számítási műveletek elsődlegessége helyett abból indulnak ki, hogy a felhasználó valami egészen mást tesz közben. Gyarapítják szellemi kapacitásunkat, de például a VR-rel ellentétben nem monopolizálják a figyelmünket. Környezetükre érzékeny, reagálnak rá, multimodálisak, több érzékszervet mozgatnak meg. Bármikor könnyen „szemmel tarthatók”, kontrollálhatók. „Elménk és testünk kiterjesztései”, és – hacsak nem akarjuk – senki más nem férhet hozzájuk.
Az EyeTapból kiindulva Mann pályája törvényszerűen vezetett a kibővített és a virtuális valósághoz.
Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy végstádiumú betegek családtagjai azzal szembesültek, hogy haldokló szerettük olyan utolsó kívánsággal állt elő, amit lehetetlen volt teljesíteni.
Beszélgetett ön már delfinekkel, akik emberek, Kozsó ihletésére? Esetleg mit gondol: érdemes kifogatni Harcsa Veronikát Halász Judittal? – így mulat egy magyar úr 2024-ben!