Állásközvetítő cég: Nőtt az állásban lévő nők száma, de átlagkeresetük továbbra is elmarad a férfiakétól

2021. március 08. 12:23

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami csaknem 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot; a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzéséből.

2021. március 08. 12:23
null
Rádi Balázs

A társaság hétfői közleménye szerint részben az elmúlt évtized foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek hatására jelentősen nőtt az alkalmazásban álló, aktív korú nők száma, tavaly év végén 237 ezerrel többen dolgoztak, mint 2010-ben, ezzel az aktív korú nők foglalkoztatási rátája 54-ről 67 százalékra emelkedett.

A munkaerőpiaci szolgáltató hozzátette azt is, hogy a férfiak foglalkoztatási rátája az elmúlt évtizedben 60-ról 77 százalékra nőtt, tehát a két nem foglalkoztatási arányszáma közötti rés az elmúlt tíz évben 6-ról 10 százalékpontra emelkedett.

Pozitív fejleményként említették ugyanakkor, hogy a kisgyermekes anyák elhelyezkedését segítő intézkedések miatt 2010 és 2020 között a 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők körében a foglalkoztatási ráta 30-ról 40 százalékra nőtt.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresetének 16 százalékos elmaradása a férfiakétól megegyezik az Európai Unió átlagával.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója a közleményben kifejtette:

a nők felülreprezentáltak az alacsonyabban fizetett munkakörökben, mint a gondozás, értékesítés, oktatás, valamint a nők körében gyakoribb, hogy gondozói, családi kötelezettségeik miatt legalább időlegesen felhagynak karrierjük építésével.

Emellett bizonyos területeken továbbra is érvényesül a diszkrimináció, kimutathatóan alacsonyabb bért fizetnek a nőknek, mint az azonos kategóriában dolgozó férfi kollégáiknak.

Az álláskeresők között a nők szintén kisebb számban vannak jelen, a Trenkwalder adatbázisában szereplő munkát keresők között 45 százalékos az arányuk. Országos szinten általános a nemek ilyen eltolódása a férfiak javára, kivételt a főváros, Pest megye és egyes nagyvárosok jelentenek, ahol a nemek megoszlása nagyjából kiegyenlített. A közlemény szerint ez összefüggésben áll azzal, hogy a nagyvárosi környezetben a nők nagyobb hányada tudja megoldani gyermeke elhelyezését a munkaideje alatt.

A gyors elhelyezkedés esélyét tekintve nincs jelentős eltérés a két nem között, négy héten belül a nők 49, míg a férfiak 54 százaléka tud elhelyezkedni valamilyen munkakörben.

Az egy héten belüli elhelyezkedésben ugyanakkor a nők vezetnek 18 százalékos aránnyal a férfiak 14 százalékával szemben. Ennek oka a nők céltudatosabb magatartása, a férfiak körében ugyanis jóval magasabb azok aránya, akik az első munkanap előtt meggondolják magukat, és mégsem jelennek meg az új munkahelyükön – jelezte a Trenkwalder szakértője.

Nógrádi József szerint a részmunkaidős állások, illetve a szellemi munkakörökben a rugalmas munkaidő és a home office általánossá válása a következő időszakban nők további körét aktivizálhatja a munkaerőpiacon.

Egyre több munkahely figyel arra tudatosan, hogy segítse a családalapítást követően a munkába visszatérő nők karrierjét, illetve tovább szorítsa vissza a fizetéseknél és a vezető beosztások betöltésénél jelen lévő diszkriminációt, ami azt eredményezi, hogy a munkaerőpiac egészében várhatóan tovább csökkennek majd a két nem között fennálló különbségek – fejtette ki.

(MTI)

Borítókép: Shutterstock

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2021. augusztus 10. 22:00
Átlagkereset....ez mekkora baromság... ...a női ácsok és a férfi ácsok átlagkeresete hogy viszonyul egymáshoz ?
Akitlosz
2021. augusztus 10. 21:59
"Nőtt az állásban lévő nők száma, de átlagkeresetük továbbra is elmarad a férfiakétól" Mert az átlagos munkakörük is elmarad a férfiakétól, tehát nem a nemük miatt van, hanem mert más munkakörök bérét veszik egy kalap alá a statisztikusok.
duzur
2021. augusztus 10. 21:59
Ugy bizony ! Ámulva látom, hogy egyre több nö vezényli le Ausztriában, a nagy projekteket az építöiparban. Ez elöször az uj bécsi Föpályaudvarnál tünt nekem fel, de most már majdhogy megszokottá vált...
duzur
2021. augusztus 10. 21:58
Ez így is lenne, ha a nöknek nem kellene mellékfoglalkozásban, a családi kötelezettségeket is ellátni. Kinek a gondja, ha beteg a gyerek ? Ki az aki az idös szülöket ellátja ? A munkaadók, persze, hogy inkább a férfiakat foglalkoztatják, hisz az ö eszüknek csak a munkájukon kell járni. Pont most a pandémia alatt is feltünik, hogy a homeschooling terhe is föleg az anyák nyakába szakadt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!