A teák és jégkrémek eladása az egekbe emelte az Unilever árbevételét

2021. július 22. 14:17

A vártnál jobban nőtt az Unilever árbevétele a második negyedévben részben a magasabb áraknak, részben pedig a jégkrémek és teák erős forgalmának köszönhetően.

2021. július 22. 14:17
null

Az egyebek között a Dove szappant és a Hellmann's majonézt gyártó vállalat bevételei éves összevetésben 5 százalékkal emelkedtek szemben az elemzők által várt 4,8 százalékkal.    

Csütörtökön közölt gyorsjelentésében azonban a fogyasztási cikkeket gyártó brit-holland multinacionális vállalat arra figyelmeztetett, hogy nyersanyagköltségek megugrása csökkenteni fogja az egész évre vonatkozó működési árrést.    

A befektetőket megijesztette ez az előrejelzés, így a londoni tőzsdén jegyzett vállalat volt a délelőtti órák vesztese. Délelőtt 11 óra körül 4,42 százalékos mínuszban, 4112,7 pennyn állt az árfolyam, de napi mélypontján 4,62 veszteségben is járt.    

Az év első felében 5,4 százalékkal nőttek a bevételek, ami ugyancsak több az elemzők által várt 5,3 százaléknál.    

A növekedés motorja az élelmiszerek és üdítők üzletága volt, forgalma 8,1 százalékkal ugrott meg, miután számos országban enyhítették a járványügyi korlátozásokat.    

Európában az otthon fogyasztott jégkrémek forgalma kétszámjegyű ütemmel bővült, de erős volt a fogyasztás olyan piacokon is, mint Törökország, Kína és India. Ugyancsak jelentősen emelkedett a teák, köztük a Lipton és a PG Tips értékesítése Észak-Amerikában, Törökországban, Európában és Indiában.    

A vállalat bízik abban, hogy 2021-ben az árbevétel növekedési üteme a 3 százalék és 5 százalék közötti sávban lesz, bár a második félév jóval nagyobb kihívást jelent. A menedzsment dinamikusan kezeli a költségnyomások erősödését, és arra számít, hogy a tavalyival azonos szinten tudja tartani a működési haszonkulcsot.    

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint számolva az Unilever bevételei a második negyedévben 13,5 milliárd euróra, az első fél évben pedig 25,8 milliárd euróra rúgtak. Elemzők valamivel kisebb, 25,7 milliárd eurós forgalomra számítottak.    

A működési árrés az első fél évben 2020 azonos időszakához képest 100 bázisponttal, 17,2 százalékra csökkent.    

A működési nyereség az első fél év után 4 milliárd 426 millió euróra süllyedt az egy évvel korábbi 4,67 milliárd euróról. A tiszta haszon 3 milliárd 397 millió eurót tett ki, 145 millió euróval kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az egy részvényre jutó nyereség 1,19 euró volt, 6 centtel kevesebb, mint 2020 első felében.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!