Globális minimumadó: nem más, mint a G7-ek kartellezése?

2021. július 20. 17:07

Izgalmas gondolatot fogalmazott meg Luke Froeb, az amerikai menedzserképzés egyik sztárprofesszora: állítása szerint a G7-ek által bevezetni tervezett minimumadó nem más mint, a legnagyobb gazdasági hatalmak kartellezése.

2021. július 20. 17:07
null

Aki kicsit is otthon van az amerikai kögazdász- és MBA-képzések világában, annak bizonyára nem cseng ismeretlenül Luke Froeb neve. A jelenleg az amerikai Vanderbilt Egyetemen oktató professzor a vezetői közgazdaságtan szakértője, számos tankönyv és tanulmány szerzője, de korábban az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes osztályának vezető közgazdászaként is sokan megismerhették már a nevét. Legutóbbi blogbejegyzésében ismét a kartellezéssel foglalkozott – ám most nem vállalati, hanem világszinten.

A közgazdász megállapítja, hogy az országok lényegében azzal versenyeznek egymással a lakosokért és a hozzájuk települő cégekért, hogy minél kevesebb pénzért (azaz minél kisebb adók mellett) minél többet próbálnak nyújtani az ottaniaknak. Ez a jelenség kiválóan megfigyelhető Írország esetében, ahol

a viszonylag alacsony társaságiadó-kulccsal sikeresen csábították az országba a különböző technológiai óriáscégeket, de hasonlóra játszik Magyarország is a még az írekénél is alacsonyabb adókulccsal.

Ezt a versenyt azonban felboríthatja egy minimumadó bevezetése.

Loeb kifejti, hogy mint minden kartell esetében, a résztvevők akkor járnak a legjobban, ha megállapodnak egy fix árban, ezzel kiiktatva a versenyt a kartell tagjai közt.

A professzor szerint

a G7-ek által meghatározott globális, 15 százalékos minimum társasági adó pontosan megfelel ennek a kartelldefiníciónak.

A közgazdász két jóslatot is tesz arra, hogy hova futhat ki a G7-kartell. Egyfelől valószínűsíti, hogy ezek az országok kevésbé lesznek ezután figyelemmel azokra, akiket valójában szolgálniuk kéne. Másfelől utal rá, hogy egyes országok megprábálhatnak majd kibújni a megállapodás alól, és fenntartani a versenyt azáltal, hogy más adónemeket csökkentenek vagy új támogatásokat vezetnek be. Tegyük hozzá, ebben az esetben az eredeti megállapodás gyakorlatilag értelmetlenné válik.

A közgazdász posztja óta már nem csak a G7-ek, de 130 ország jelezte, támogatná egy globális vállalati minimumadó ötletét.

, támogatná egy globális vállalati minimumadó ötletét.

Címlap: MTI/AP/Pool/Patrick Semansky

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salitis
2021. július 22. 12:14
Ez is egy látásmód, ebben is van igazság, de szerintem az sokkal nagyobb baj, hogy egymás adócsalóinak állítunk ki adóigazolást. Fillérekért. Persze ez nekünk (+az íreknek) talált pénz, de valaki a világban nagyságrenddel nagyobb adóbevételt bukik el. Ez hajtja a globális vadkapitalizmust. És ezért cserébe a "sorosok" még nagyobb jachtot tudnak venni.... A szakadék a bérből-fizetésből élők és a tőke tulajdonosok között meg még tovább nő. A tőke javára, természetesen.
józan paraszti ész
2021. július 22. 01:18
Nem az adó mértéke, hanem az adóalap nagysága a meghatározó. Két perc alatt játssza ki aki akarja a minimumadót.
Akitlosz
2021. július 22. 01:18
"Tegyük hozzá, ebben az esetben az eredeti megállapodás gyakorlatilag értelmetlenné válik." Az államok bármennyi bármilyen új adót kitalálhatnak és bevezethetnek, ezzel könnyedén kijátszhatják a korábbi adókra vonatkozó megállapodásokat. Gyurcsány azért vezette be a "szolidaritási adó", mert arra értelemszerűen nem vonatkoztak a korábban adott adókedvezmények, adómentességek. De persze azért még abból is lealkudtak a multik.
Akitlosz
2021. július 22. 01:17
"de hasonlóra játszik Magyarország is a még az írekénél is alacsonyabb adókulccsal." Cserében rekord magas adókat vet ki a magyarokra. A külföldi jól jár, az állam jól jár, a magyar meg örüljön, hogy kap munkát és fizetheti az adókat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!