Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Miközben Németország szinte korlát nélkül fogadja be a migránsokat, mégis mintegy félmillió szakmunkás hiányzik az országból. A német kormány új stratégiát dolgozott ki a szakképzett munkaerő külföldről történő toborzására, amivel kezelné a német munkaerőpiacon kialakult szűk keresztmetszetet. Úgy látszik tanult és dolgozni hajlandó embereket keresnének inkább.
Az 1960-as évek baby boom korosztálya hamarosan nyugdíjba vonul, és a demográfiai változások egyre erősödnek. A szövetségi kormány most a szakképzett munkaerő külföldről történő toborzására vonatkozó új stratégiájával kíván ellenlépéseket tenni, és 2023 elején megfelelő jogszabályi változtatásokat fogadna el. Egyszerűsítenék a szakmai képesítések belépési és elismerési szabályait is.
Szerdán a kabinet elfogadta a kulcsfontosságú pontokról szóló dokumentumot. Többek között előírja, hogy
a „jó képességű” harmadik országbeli álláskeresők számára lehetővé kell tenni, hogy Németországban maradhassanak álláskeresés céljából.
Ebből a célból a kanadai pontrendszer mintájára „lehetőségkártyát” vezetnek be.
Az új koncepció további elemeként lehetővé tennék a bevándorlást azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik legalább kétéves szakmai tapasztalattal és legalább kétéves, a származási országukban államilag elismert szakképesítéssel rendelkeznek. A jövőben e csoport esetében a nem szabályozott szakmákban eltekintenek attól, hogy képesítésüket Németországban hivatalosan elismerjék.
A szakképesítések elismerése továbbra is fontos szerepet fog játszani, de könnyebbé kell válnia. A digitalizálásnak itt is segítenie kell, például a pályázatok digitális benyújtásának lehetőségével.
Csökken a bérküszöb azon informatikusok számára, akik korábban diploma nélkül érkezhettek Németországba. Ezenkívül a német nyelvtudás igazolása a jövőben nem lesz kötelező.
A javaslatok szerint
a külföldi egyetemi diplomások számára gyakrabban adnák ki az úgynevezett EU-s kék kártyát.
A kártya jobb feltételeket kínál a családegyesítés, az állandó tartózkodás és a munkahelyváltás terén.
A német szövetségi kormány a fentiek mellett meg akarja erősíteni az oktatási migrációt is, azaz azt a lehetőséget, hogy a Németországba szakképzés vagy tanulmányok céljából érkezők a későbbiekben tartósan ott is maradhassanak.
A rövid távú foglalkoztatás új lehetőségeit is tervezik. „Akut munkaerőhiány esetén” a speciális képesítési követelményekkel nem rendelkező szakmákban „új, feltételes módot kell biztosítani a rövid távú foglalkoztatásra”. Azokat, akik ezt kihasználják, „kollektív szerződésekkel és társadalombiztosítási kötelezettséggel” kell védeni a bérdömpinggel szemben.
Ezen kívül a nyugat-balkáni országokból származó szakképzett munkavállalók számára állandó megállapodást kell kötni. 2016 óta Németország lehetővé teszi Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia állampolgárainak a munkaerőpiacra való belépést. Ez a nyugat-balkáni államokra vonatkozó rendelet korábban 2023 végéig volt korlátozva, most pedig időkorlátozás nélkül alkalmaznák. A szövetségi kormány „jelentősen növelni akarja a jelenleg évi 25 000 első alkalommal benyújtott kérelemre vonatkozó kvótát, és törekszik a további országokra való kiterjesztésre is”.
Hubertus Heil (SPD) szövetségi munkaügyi miniszter hangsúlyozta a szakképzett munkaerő offenzívájának fontosságát. „Németországnak a jövőben minden segítő kézre és okos elmére szüksége lesz. A szakképzett munkaerő biztosítása a jólét biztosítása” – mondta Heil.
2035-ig több millió további munkavállalóra lenne szükség minden területen, például az ápolás, a gyermekgondozás vagy a közigazgatás területén. "Mindent megteszünk, hogy növeljük a potenciált itthon" – tette hozzá Heil.
Ez magában foglalja a külföldi munkavállalók német munkaerőpiachoz való hozzáférésének megkönnyítését is. Heil szerint a Bundestag a jövő év elején foglalkozik majd a szakképzett munkaerő bevándorlására vonatkozó újításokkal.
Friedrich Merz (CDU), a CDU/CSU parlamenti frakciójának vezetője a kormány terveit ért kritikák ellenére késznek mutatkozott a tárgyalásokra.
„A CDU/CSU nyitott a megbeszélésre” – mondta Merz a ZDF Morgenmagazin című műsorában. Ugyanakkor óva intett attól, hogy hogy „úgymond további bevándorlást indítson el a munkaerőpiacon”.
Már most is sok olyan külföldi van Németországban, akik „egyszerűen nem használhatóak a munkaerőpiacon”.
Merz arra kérte a szövetségi kormányt, hogy először ezekkel az emberekkel törődjön. Biztosítsák, hogy „a lehető leggyorsabban integrálódjanak a munkaerőpiacra”.
Egyébként a bevándorlás területén a legvitatottabb kérdés az állampolgársági törvény tervezett reformja lesz. Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter tervei szerint a bevándorlók – a jelenlegi nyolc év helyett – már öt év tartózkodás után megkaphatják a német állampolgárságot. A „különleges integrációs eredmények” esetében ez akár három év után is lehetséges lenne. A CDU és a CSU élesen bírálta, de a koalíciós partner FDP-nek is vannak fenntartásai.
(Forrás: Spiegel/ Foto: Welt.de)