Sandy – Az apokalipszis előfutára?

2012. november 11. 15:00

Helytállók vagy sem a klímaelméletek, annyi biztos, hogy az USA-t idén nem kényeztette el az időjárás.

2012. november 11. 15:00
Ifj. Chikán Attila
Chikansplanet

„Helytállók vagy sem a klímaelméletek, annyi biztos, hogy az USA-t idén nem kényeztette el az időjárás. Nyáron az elmúlt ötven év legsúlyosabb aszályával kellett megküzdeni, néhány hónappal később pedig az USA történetének második legnagyobb anyagi kárt okozó hurrikánja söpört végig a keleti parton. Biztosítói becslések szerint a Sandy 50 milliárd dolláros kárt okozott az USA-ban, ami egyébként még nem is tűnik annyira súlyosnak, ha azt is figyelembe vesszük, hogy rosszabb esetben csak New York városában akár ezer milliárd (!) dolláros érték is elpusztulhatna. A hatóságok eddig körülbelül 50 körülire becsülik a New York-i halálos áldozatok számát, ami tragikus szám, ugyanakkor a város méretét és felkészületlenségét tekintve szinte csodával határosnak tűnik.


A szökőár nyomán nem tűnik túl meglepő fordulatnak, hogy a két elnökjelöltnek a kampány finisében valahogy mégis eszébe jutott a klímapolitika fontossága. Szakértők szerint erre valóban szüksége lesz a jövő amerikai elnökeinek: számos meteorológus azt prognosztizálja, hogy az ilyen természeti katasztrófák rendszeressé és gyakorivá válhatnak az Egyesült Államokban. A nagy biztosítótársaságok által alkalmazott kutatók szintén azt valószínűsítik, hogy gyakoribbá válnak az ilyen csapások.(...)

Az energetikai infrastruktúra fejlesztése és az ellátásbiztonság kérdésének napirenden tartása azonban önmagában biztosan nem lesz elég. A klímaváltozás kérdését mindenképpen nagyon nehéz lenne megkerülni az USA leendő elnökei számára, és ez már Barack Obama második ciklusára is vonatkozik. A klímakutatók pillanatnyilag elég egységes állásponton vannak azzal kapcsolatban, hogy a Sandy hurrikán erejét nagyban növelte az Atlanti-óceán felszínének szokatlanul magas hőmérséklete. Az ilyen viharok energiájuk nagy részét a tenger feletti meleg és nedves levegőből nyerik, hűvösebb vagy szárazabb idő esetén pedig hamar erejüket vesztik.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2012. december 11. 17:20
Itt is Klima változás volt 1945-ben irtószar idők járnak erre felé köszönhetően az amerikai kommunistáknak és a szovjet testvéri imperialistáknak. Hümm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!