Kettős McLaren győzelem, Hamilton és Verstappen is kiesett Monzában

2021. szeptember 12. 18:09

Az Olasz Nagydíj hétvégéjének szombati sprintkvalifikációját Valtteri Bottas nyerte, mivel azonban több komponenst is kicseréltek a Mercedesében, rajtbüntetés várt rá vasárnap. Így nem indulhatott a pole-ból, hanem a mezőny végére sorolták. Csak azért nem rajtolt onnan végül, mert tegnap Gasly nem tudta befejezni a versenyt, így ma az övé lett a legutolsó rajtpozíció - ám a csapat úgy döntött, hogy a boxutcából rajtol el, a mezőny után. Bottas ezután a 19. helyről startolhatott.

2021. szeptember 12. 18:09
null

Tajthi Andrea (racing line.hu) írása a Mandiner Sporton

A rajt

Az első sorban így Max Verstappen és Daniel Ricciardo, mögöttük pedig Lando Norris és Lewis Hamilton sorakozott fel. Yuki Tsunoda számára el sem kezdődött a verseny, mivel a rajtrácsról már a kezdés előtt letolták AlphaTauriját műszaki probléma miatt.Hamilton, Kubica, Bottas és Gasly kemény gumikeverékeken indult, mindenki más pedig közepes Pirelliken vágott neki az 53 körös versenynek.

Ricciardo kiválóan rajtolt el és átvette a vezetést Verstappentől, Hamilton pedig hamarosan megelőzte Norrist. Ezután Verstappent kezdte rögtön támadni, de

összeértek és a brit lesodródott a pályáról,

ennek köszönhetően pedig ismét Norris mögött találta magát.

Eközben Giovinazzi túl hamar zárta az ívét Sainz előtt, így összeértek és az olasz meg is forgott hazai versenyén és le is koccolta a falat. Szerencséjére vissza tudott térni a pályára, egy első szárnycsere után folytatni tudta a versenyt.

Az esetért később Giovinazzi 5 másodperces büntetést kapott,

mert a bírák veszélyesnek ítélték meg a manőverét.

A futam fordulatai

Az 5. körben Tsunodát csapattársa, Gasly követte a kisesők között. A 12. körben került Hamilton először előzési pozícióba, de nem sikerült maga mögé sorolni Norrist. A 13. körre Bottas már a fél mezőnyön átverekedte magát, és már a 10., pontszerző helyen haladt. Mindeközben Ricciardo előnye már több, mint egy másodperc volt Verstappen előtt. Ocon 5 másodperces büntetést kapott, amiért korábban leterelte a pályáról Vettelt.

A 21. körben Verstappen közel került Ricciardóhoz, de hibázott, így nem  sikerült előznie. A 23. körben kezdődtek meg a kerékcserék,

először Ricciardo állt ki az élről, kemény keverékű Pirelliket kapott.

A következő körben érkezett Verstappen, de nagyon hosszúra nyúlt a boxkiállása, a holland a 9. helyre esett vissza. Mindeközben Hamilton megelőzte Norrist. Utóbbi azonban ez után szintén kiment a boxba kerékcserére.

A képen: Ricciardo magabiztosan tart futamgyőzelme felé. Fotó: Charles Coates/McLaren
A képen: Ricciardo magabiztosan tart futamgyőzelme felé. Fotó: Charles Coates/McLaren

Az esélyesek kiesése

A 25. kör végén érkezett cserére Hamilton. Az ő kiállása is lassú volt, bár nem annyira, mint Verstappené. Végül Norris és Verstappen közé tért vissza. Verstappennel fej-fel mellett haladtak, míg nem a kerékvető megdobta a Red Bullt, összeakadtak a kerekeik, így aztán 

Verstappen autójának hátulja a levegőbe emelkedett és "átröppent" Hamilton feje felett.

A Mercedes a Red Bull hátulja alá szorulva végezte. Értelemszerűen mindkettőjük versenye véget ért, a pályára pedig megérkezett a safety car.

A 30. kör végén távozott a biztonsági autó a pályáról. Ricciardo-Leclerc-Norris-Pérez sorrend volt az élen. Norris rögtön támadta a Ferrarit, és meg is előzte. Ezt követően a másik Ferrarit, Sainzot Bottas előzte meg, így a finn már az 5. helyen haladt, míg Leclercet Pérez, ott is változott tehát a sorrend.

A 33. körben Bottas a negyedik helyre jött fel, miután védekezése következtében a monacói elhagyta a pályán. Utána azonban vissza tudta szerezni pozícióját, ám nem sokáig maradt így, mert Bottas ismét elment mellette.

Büntetések sora

Közben Mazepin a csapattársát, Schumachert forgatta meg a mezőny végén. Ezért később 5 másodperces büntetést kapott az orosz. Pérez is 5 másodperces büntetéssel autózhatott tovább, mert pályaelhagyással előnyhöz jutott, mikor Leclercet előzte. A 43. körben Bottas ugyan már Pérez elé került a Curva Grandénál, de

a mexikóinak sikerült visszaszerezni a 3. helyet.

Egyszer csak a virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miután Mazepin leparkolta autóját a pálya szélén. Hamar eltávolították onnan a Haast, és ismét szabad volt a pálya.

Mclarenek napja 

A versenyt végül az ausztrál Ricciardó nyerte, a második helyen Norris futott be, így kettős McLaren-siker született.

A harmadik helyen Pérezt intették le, de a büntetése miatt csak az 5. helyen értékelték. A dobogóra így még Bottas állhatott fel.

 

A pontszerzők sorrendje: 

1. Daniel Ricciardo, McLaren

2. Lando Norris, McLaren

3. Valtteri Bottas, Mercedes

4. Charles Leclerc, Ferrari

5. Sergio Pérez, Red Bull

6. Carlos Sainz, Ferrari

7. Lance Stroll, Aston Martin

8. Fernando Alonso, Alpine

9. George Russell, Williams

10. Esteban Ocon, Alpine

 

A nyitóképen: Ilyen boldog volt Ricciardo futamgyőzelme végén. Fotó: Steven Tee/McLaren

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. szeptember 15. 13:24
Hamilton a boxkiállása utáni kanyarban keresztbe ment Verstappen előtt, leszorítva a pálya szélére, a Magyar TV két szarrágója ezt véletlenül sem látta...
zuriktodor
2021. szeptember 15. 13:24
mindig örülök, ha nem nyer az a woke-őrült szerecsen
silenceCZ
2021. szeptember 15. 13:24
na, figyelj liberálnáci trollocska. Az, hogy az apró klán pöcegödrében található trollfarmról ránk szabadítottak, még nem jelenti azt, hogy a primitivizmusodat olvasnunk kell. Na, húzz vissza Piroska nénéhez...
pitypang1125
2021. szeptember 15. 13:24
Térdre, köcsögzászlót a nyakad köré tüske-böki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!