fenntarthatóság

2012. augusztus 9. 13:58
A Szatyor Bevásárló Közösség célja, hogy közvetlenül kösse össze a termelőket és a fogyasztókat.
2012. augusztus 7. 14:55
Peter Calthorpe szerint az amerikai álmot fel kell frissíteni: fenntarthatóbban működő közösségekre, a természettel nagyobb harmóniában élő társadalomra van szükség.
2012. augusztus 6. 20:05
Vajon Európa megint elveszíti pozícióit Ázsiával szemben egy olyan ágazatban, amelynek valaha éllovasa volt?
2012. augusztus 3. 18:14
A Volans nevű környezeti tanácsadó vállalattal együttműködve tette közzé legfrissebb kutatását a Deloitte. A felmérésben azt vizsgálták, hogy hány nagyvállalatnak sikerül olyan fenntarthatósági stratégiát követnie, amely hiteles választ képes nyújtani a környezeti fenyegetésekre és a klímaváltozás kihívásaira.
2012. július 31. 11:51
Az olimpia főszponzora és az amerikai kávézólánc is zöldebb technológiák alkalmazását kezdte meg az utóbbi időben. CSR-híradó!
2012. július 31. 11:33
A víz és energia valahol édestestvérek. Az energiatermeléshez ugyanis nem csak gáz, szén vagy éppen urán kell, de bizony jelentős mennyiségű víz is.
2012. július 31. 11:14
2010 ősze óta immár a második tanévben rendezték meg a Tigáz „Összeköt az energia” elnevezésű programját, amelynek célkitűzése, hogy az általános iskolai diákokat megismertesse a környezettudatos gondolkodás alapjaival.
2012. július 28. 15:15
Talán most van itt az ideje egy olyan olimpia megrendezésének az ötletével előállni, ami nem a nagyratörésről szól.
2012. július 25. 22:02
Az egyetem keretein belül civil jellegű kezdeményezést valósítottunk meg, remek összefogással.
2012. július 21. 13:35
A CSR az uborkaszezonban sem állhat meg. A Subaru például egy amerikai fesztivál cipő-újrafeldolgozási projektjét támogatja.
Tiszta reptér, rendes ház
2012. július 20. 21:36
A londoni Heathrow repülőtér kiadta legújabb fenntarthatósági jelentését – a „Fókuszban a biztonság” alcímet viselő dokumentum központi témája a biztonságos és egészséges működés kérdésköre. A dokumentum ezen kívül szót ejt többek között a környezettudatos működés érdekében kifejtett erőfeszítésekről, illetve a vállalati kultúra fejlesztéséről is.
2012. július 17. 13:03
Elmondhatjuk tehát, hogy szabályozó és/vagy tárolókapacitások nélkül egyik irány sem igazán járható.
2012. július 11. 10:43
A Carrefour szaúd-arábiai leányvállalata gyermekdallal reklámozza új, környezetbarát anyagokból készülő tartós bevásárlótáskáját.
2012. július 11. 10:30
Új vízgazdálkodási technológiát vezet be a nemzetközi Coca-Cola, amelynek lényege az elfogyasztott víz egy részének visszanyerése. Az új eljárás segítségével a vállalat szerint évente akár 100 milliárd liter vizet is megtakaríthatnak a világ kólagyárai. Ez a hagyományos palackozási rendszerrel összehasonlítva mintegy 35 százalékos hatékonyságnövekedést jelent.
2012. július 9. 17:09
A Budapesti Közlekedési Vállalat a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve szerdától a dél-budai térségben és a belvárosban fogja tesztelni legújabb szerzeményét: a kínai eBUS-12 elektromos autóbuszt. A 25 ülő és 50 állóhellyel rendelkező jármű tesztidőszakában a vállalat kéri: az azt kipróbálók juttassák el véleményüket a BKK-hoz is.
2012. július 8. 15:32
Az Európai Bizottság engedélyezte Bulgáriának, Romániának és Csehországnak, hogy a következő években folytassák az ingyenes CO2-kibocsátási kvóták rendszerének gyakorlatát. Brüsszel Magyarország és Lengyelország ezirányú kérését is vizsgálja.
2012. július 6. 14:44
When it comes to sustainability, respondents don’t appear to have a clear picture of corporate leadership either.
2012. július 4. 21:38
Szabó Máté ombudsman úgy véli, hogy a jogi szabályozás jelenleg nem ad választ a homok- és kavicsbányászat által előidézett negatív externáliák problémáira.

összesen: 66 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó