Létezik-e igazságos jövedelemadó?

2010. augusztus 14. 08:49

A gazdasági siker ellenességtől vagy a vagyonosodás ellenességtől való visszalépés - amit az egykulcsos adó szimbolizálhat - egyben nem egyenlő a szegényellenességgel.

2010. augusztus 14. 08:49

Orbán Viktor 16%-os adókulcsra vonatkozó terve azonban eddig csak egy szemszögből kapott kritikákat, mégpedig annak igazságosságára vonatkozóan. Nevezetesen, hogy az eddig progresszív adókulcsok helyét egy lineáris kulcs venné át. Ennek következtében megváltozik, hogy a különböző jövedelmekkel rendelkezők milyen mértékben vesznek részt a közterhek viselésében.

De miként oszthatók el igazságosan a közterhek?

Egyfajta közmegegyezés talán kialakítható azon elv körül, hogy az igazságos adózás azt jelenti: az adó lerovása egyenlő mértékben "fájjon" a társadalom minden valamilyen jövedelemmel rendelkező tagja számára. A kérdés itt most már csak az, hogy két különböző jövedelmű egyén között miképp állapítsuk meg az adó mértékét, hogy előbbi elv érvényesüljön. Fizessenek mindketten ugyanannyit (fejenként mondjuk havi 20-20 ezer forintot), vagy jövedelmük ugyanakkora hányadát (20-20%-át) vagy a jövedelmüktől függően eltérő arányú részét (a kisebb jövedelmű 15, a nagyobb 25%-ot)? Vagy próbáljuk meg adójukat ahhoz arányosítani, mennyi közösségi szolgáltatást vesznek igénybe? Sokan tartják úgy, ahhoz, hogy a gazdagok többet fizessenek, nekik magasabb kulccsal is kell adózniuk, de ez nem feltétlenül van így: még egy degresszív kulcs esetében is igaz marad, hogy a gazdagabb összességében többet fizet, mint egy alacsonyjövedelmű személy (pl. 100.000 Ft x 10% = 10.000 Ft adó kevesebb, mint 200.000 Ft x 8% = 16.000 Ft adó). Az anarchistáknak meg minden egyes adóforint rettenetes kín, hiszen egy nem kívánt intézmény, az állam fenntartására fordítódik. Vagyis, még egy látszólag egyszerűnek tekinthető adózási alapelv gyakorlati megvalósítása is igen nagy nehézségekbe ütközhet.

Számos közgazdász számolt úgy, hogy a jövedelem növekedésével a többletbevételünk egyre kevésbé lesz értékes számunkra (azaz pl. 1000 Ft többletjövedelem jobban hasznosul a 100 ezer, mint az 500 ezer forintot keresőnél), szaknyelven szólva a jövedelem határhasznossága annak emelkedésével csökken. Ezért a gazdagabbakra százalékosan is magasabb adó vethető ki, hiszen számukra a nagyobb összegű sarc okoz ugyanannyi hasznosság-kiesést, mint a szegényebbeknél a kisebb kulccsal megállapított adó. (A helyzetet jelentősen bonyolítja, ha különböző kedvezmények, adóalap- vagy adócsökkentő lehetőségek vannak a rendszerben, ezekkel sem foglalkozunk most.) Más közgazdászok ellenben arra figyelmeztetnek, hogy két személy hasznossági viszonyai összehasonlíthatatlanok.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2010. augusztus 14. 18:36
Az egykulcsos adó könnyen ellenőrízhető...minden jövedelemből levonnal 16%-ot! Ez nem csekély előny....akár azonnal levonható automatikusan!!! Aki sokat keres, annak a 18%-a is sok lesz! Lényegesen több, mint a soha be nem fizetett 24 %!
denever
2010. augusztus 14. 16:31
adózni azért kell, mert az államnak önmagától nem lesz pénze. az adórendszer nem az igazságosság és a pénzügyi egyenlőség fegyvere. jövedelemadót csak a látható és bevallott jövedelemre vetnek ki. az adózási sávok megléte a legelső ok az adóelkerülésre. és ha valaki eltitkolja a jövedelmének a magasabb sávba eső részét, akkor azután nemhogy az alsó sáv szerinti adót nem fizeti meg, hanem semmit! a progresszív adókulcsok fetisisztái talán társadalmi helyzettől eltérő kulcsú forgalmiadót is akarnak? az vajon nem igazságtalan a kódexük szerint, hogy az évi 20milliót kereső középvezető ugyannyit adózik a tej árából, mint a kisnyugdíjas?
slomovicz
2010. augusztus 14. 11:51
Bár az emeszpé fő kommunikációs szövege az igazságossá tétel, amivel megindokoltak minden áremelést és vizitdíj bevezetést, mára már a balib jóvoltából az igazságosság a szótárban áremelést jelent. Soha többet nem akarom politikustól azt hallani " Igazságossá tesszük" ! Igazságos adó pedig NINCS"! Jó - elfogadható kompromisszum - az van. Ebben az országban, amig egyik oldalon másfél millió ember él harminc- negyvenezer forintból ( tsz nyugdijasok- vidéki alacsony nyugdijas emeberek) a másik oldalon pedig egy szűk kb. százezres réteg százmilliós- milliárdos vagyon birtokában, a társadalom felé a legkissebb segitő gesztust sem gyakorolja, kuss legyen az igazságosságnak. Valaki tud arról, hogy a Kapolyi, Simor vagy a Gyurcsány felajánlott, egy jelentősebb összeget az árvizkárosultaknak helyreállitásra? És ez valamennyi gazdag cégre és politikusra vonatkozik! A jó adóbeszedés , átlátható, és durván ( 98 %-al) megadóztatja a szegényeket provokáló adókat. Adóztassuk meg a presztizsfogyasztásokat. Merciket , A6-osokat magánrepülőket, százmilliós villákat. De azokat nagyon dulván ! :-)
SCUMM
2010. augusztus 14. 09:53
a jövedelemadó önmagában igazságtalan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!