Olimpiát? Budapesten? Véletlenül sem!

2015. július 10. 14:11

Nem csupán korrupt fideszes/szocialista kormányzatok idején, hanem teljesen átlátható körülmények között sem tartunk ott, hogy ilyesmibe invesztáljunk.

2015. július 10. 14:11
Neocohn
Kapitalizmus

Amit nekünk, szabadpiac-pártiaknak követelnünk kéne, az pont az, hogy soha ne gyűlhessen össze ennyi közpénz kormányzatoknál. Ezért is támogatjuk pl. Kész Zolival együtt az egykulcsos adó fenntartását, további csökkentését, sőt, kiterjesztését az összes adónemre. Fellendülés, jólét szabad társadalomban nem állami gigaprojektekkel, hanem a vállalkozói szféra adó- és gazdaságpolitikai motiválásával, joguralmi garanciákkal, a bürokrácia teljes leépítésével érhető el.

Nem csupán korrupt fideszes/szocialista kormányzatok idején, hanem teljesen átlátható körülmények között sem tartunk ott, hogy ilyesmibe invesztáljunk. Eleve kétséges dolog gigantomán állami presztízsberuházásokkal teremteni időleges munkahelyeket, később automatikusan feleslegessé váló épületeket, olimpiai infrastruktúrát létrehozni. Tévedés ne essék: elemi szükség van fejlesztésekre, beruházásokra – de a külföldi tapasztalatok alapján a szükséges forrásokat egy ilyen rendezvény valójában leginkább csak eltéríti, nemigen segíti.

A velünk összevethető felelősségű pénzgazdálkodást és átláthatóságot praktizáló Görögország számára teljes csőd lett a 2004-es olimpia, olyan pénzt költöttek el, amivel valójában nem rendelkeztek, a végeredmény számos képösszeállításon, videón megtekinthető. A közgazdászok között ritka a konszenzus, abban azonban általában egyetértenek, hogy az olimpiai költségeket szinte törvényszerűen alultervezik, az eredmény pedig legalábbis kétséges (»Amikor az Olimpiára gondolunk, abból a feltételezésből szoktunk kiindulni, hogy a játékok erőteljes gazdasági fellendülést okoznak, ám valójában ez a hatás rendkívül mérsékelt«). »Victor Matheson közgazdász professzor szerint nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy az olimpiák megrendezése jelentős gazdasági nyereséget termelne« – olvashattuk a CNN összeállításában is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2015. július 11. 11:35
Szívesen.
Kandabula
2015. július 10. 22:04
Ha kicenzúrázzátok, mi a fenének írjak bármit is?
1120
2015. július 10. 21:58
"Merjünk kicsik lenni!" Ezt már ismerjük...
Kandabula
2015. július 10. 21:34
A gondom, hogy valamiféle fontossági sorrendet be kéne tartani. Az Olimpia még odébb van. Egyébként pedig magánzsebek tömésére menne ki az egész. Hogy az ország ráfázik? Ahogy a dolgok intéződnek (és én is benne lehetnék a buliban), engem se érdelekne. Én már annak is örülnék, ha a már felépült stadionok pénzügyi dolgairól láthatnék egy valamiféle megtérülési elemzést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!