Azonnali hatállyal (Je suis Lajos II.)

2016. február 03. 13:44

Ha egy cégnél senki nincs este kilenckor, azt „azonnali hatállyal” felszámoljuk.

2016. február 03. 13:44
Neocohn
hvg.hu

„Nem elég, hogy a gyűlöletből presztízsüggyé vált Simicska Lajos már jobb ha nem is indul közbeszerzésen; nem elég, hogy muszáj volt a TV2-t közpénzen elhappolni, nehogy Lajos szerezze meg, amit már egyszer, úgy tűnik, időben megszerzett; nem elég, hogy le kell nyomni a médiaportfólióját, és ultragáz médiákat (Magyar Idők, 888), Karc néven »kormányközeli rádiót« kell indítani ellene; de még a hetedíziglen jegyében utánanyúlnak annak a vállalkozásnak is, amelynek volt képe öntestével megvédeni Lajos tulajdonát.

Természetesen a Legion Invictus Kft. biztonsági cégről van szó, amelynek alkalmazottai a Mahir hirdetőoszlopaiba is belekapaszkodtak, amikor azokat a főváros emberei kiemelték helyükről, és elszállították (majd a pofátlanság csimborasszójaként közölték, hogy ha annyira kell, vigyék vissza ők maguk az oszlopokat). A Mahirral szerződött cég telephelyén razziát tartottak, munkatársait a család mellől vitték be este kihallgatásra, most pedig megpróbálják fel is számolni a Legiont. El nem hinnék, hogy miért.

Két okból indult meg »azonnali hatállyal« a törvényességi felügyeleti eljárás, de tényleg kapaszkodjanak meg. Egyrészt a rendőrök megállapították, hogy a székhelyén nem hirdeti cégtábla, hogy itt működik a Legion Invictus Kft., másrészt senki nem volt a cég székhelyén, amikor a rendőrök ellenőrzést tartottak.

És tudják, mikor volt ez a rendőri ellenőrzés? Este kilenckor. Nem reggel nyolckor, délelőtt tizenegykor, délután négykor, nem, este kilenckor, amikor köztudomásúan dübörög a magyar GDP, a városban ég mindenkinek a keze a szorgos munkától, a város gyereksírástól hangos, mert mindkét szülő csak úgy éjfélre esik be, annyit güriznek. De ennek vége. Ha egy cégnél senki nincs este kilenckor, azt »azonnali hatállyal« felszámoljuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. február 03. 18:56
Egyetlen dolog jutott eszembe. Al alig több mint 1 éve lezajlott tüntetés egyik jelszava."Mocskos hírtévé."
puszika
2016. február 03. 18:36
HVG-s elvtársak!! Ez a Veres Jenő szintje! Igen, a Népszavánál!!!!
Ellensúly
2016. február 03. 16:49
Gáz, ami történt, az tény, de azért Simicskáék nincsenek rászorulva a szoclib sepredék védelmére!
békepap
2016. február 03. 15:34
ez a szemét gengszterlajos, hát... százmilliárdkkal csapta be a kormányt a közbeszerzéseken. volt a fideszben egy becsületes, eszes pártpénztárnok évtizedeken át, miért nem rá támaszkodnak most is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!