Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal

2020. november 18. 10:55

A honfitársainkat közös kiállásunkhoz való csatlakozásra hívunk.

2020. november 18. 10:55
Párbeszéd Magyarországért
Facebook

Felhívás az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság elnökéhez és a Tanács soros elnökségéhez

Mi, a magyar demokratikus ellenzék erői, tekintettel a magyar kormány romboló politikája miatt előállt helyzet súlyosságára, szükségesnek tartjuk kinyilvánítani az Európai Unió valamennyi nemzete, állampolgára, s az Európai Unió vezetése számára, hogy Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal. Azzal, hogy az Orbán-kormány akadályozza az európai, benne a magyar válságkezelést, az európai és a magyar polgárok érdekeivel és jogos elvárásaival szemben cselekszik.

Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól. A magyar ellenzék pártjainak elnökeiként összeköt bennünket a demokrácia, a jogállamiság, az európai értékek tisztelete. Közös értékeink köteleznek bennünket arra, hogy együttes erővel szerezzünk érvényt mielőbb a jog uralmának hazánkban.

A járvány és a gazdasági válság okozta súlyos helyzetben a magyar polgároknak és vállalkozásaiknak is szükségük van az Európai Unió helyreállítási támogatására. Ez a segítség nem a saját hatalmi érdekeit az ország gazdasági érdekei elé helyező Orbán-kormányt, hanem a magyar embereket illeti meg. Arra hívjuk tehát az Európai Unió intézményeit és tagállami kormányait, találjanak megoldást arra, hogy az Orbán-kormány önzése ne lehessen akadálya az európai és a magyar gazdasági válság megoldásának, és a biztonságukat, egzisztenciájukat féltő magyar polgárok és vállalkozások mielőbb hozzájuthassanak az Európai Unió által Magyarországnak szánt támogatáshoz.

Mindazokat a honfitársainkat közös kiállásunkhoz való csatlakozásra hívunk, akik készek velünk együtt kinyilvánítani, hogy az Orbán-kormány nem az ő nevükben rombolja az európai együttműködést, akaratukkal és érdekeikkel ellentétesen akarja megfosztani az európai és a magyar polgárokat a nekik járó európai támogatásoktól.

Szabó Tímea

Karácsony Gergely

(Párbeszéd); Gyurcsány Ferenc (DK); Jakab Péter (Jobbik); Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté (LMP); Fekete-Győr András (Momentum); Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan (MSZP)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pipas2
2020. november 18. 20:49
Hogy a pofátokrol nem sül le a bőr gazember kommunista fattyak, ti vetettetek véget az egypártrendszernek?......bajnaiva nem is olyan régen még együtt énekeltétek az internacionálét tetvek! Kik lakik a gyilkos rabolt apró villába?.....nem az apró dobrev feri, meg a hazaáruló felesége? A köröm tépő kegyetlen ÁVH s unoka kinek a párjában van..és még hányan közűletek..kik vagytok ti? ....mocskos köpönyegforgató hazug bolsevikok! Ezt akarjátok elhitetni az EU s elvtársaitokkal? .....SZEMKILÖVETŐ GAZEMBEREK....
NTLLK
2020. november 18. 19:54
"hívjuk", Cicuka, "hívjuk"!
tevevanegypupu
2020. november 18. 17:47
Gyurcsány kiverte Karácsonyból a nyilatkozatot.. egy szinte nulla százalékos párt tiltakozik, mint a nógradnyihahai asszonyok annak idején az amerikai imperializmus ellen..A Párbeszédnek olyan hacosai vannak mint V. Naszály, Szabó, Tordai..és Karácsony..tényleg egyenlőek Magyarországgal..azzal a kománnyal szemben, amit négyszer választottak meg..
Vakfolt
2020. november 18. 16:30
Ez a párbeszéd nevű csapat elérte a "fejetlen balta nyél nélkül" népmesei kategóriát. Szavazó mentes párt, politikusok nélkül. Úgy indultak, hogy "Párbeszéd Magyarországért" Most "Párbeszéd" De már elérték a következő fokozatot, az előző fokozat rakéta leválóban, úgyhogy már csak: "Beszéd" Jó megfejtés még a "Pár" is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!