A COVID-19 betegség minden eddiginél erősebben támad

2021. március 22. 17:50

A baj nagy, és ha nem vigyázunk, még nagyobb lesz.

2021. március 22. 17:50
Magyar Orvosi Kamara
MTI-OS

„A COVID-19 betegség minden eddiginél erősebben támad. A baj nagy, és ha nem vigyázunk, még nagyobb lesz. A népességarányos halálozási mutatókban napok óta elsők vagyunk a világon, a kórházi osztályok túlnyomó része már COVID-osztály, az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már COVID-betegek küzdenek az életükért. A vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére.

A járvány legyőzése, az ország kinyitása, a negyedik hullám megelőzése az oltási program gyors, eredményes végrehajtásán múlik. Ebben kifejezetten jól állunk, de az, hogy most, a harmadik hullám csúcsán hányan kerülnek kórházba, hány honfitársunkat veszítjük el, az a korlátozó intézkedéseken és a lakosság önfegyelmén, szabálykövetésén múlik. Ezért egyszerre kell erőltetett menetben folytatni az oltási programot és erősíteni a személyes védekezést, távolságtartást, kapcsolat-minimalizálást.

A helyzet rendkívül súlyos, ezért a Magyar Orvosi Kamara elnöksége mindenkitől azt kéri, hogy csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról.

Kérjük a lakosságot, hogy
- tervezzék meg a bevásárlást, lehetőség szerint hetente maximum 1 alkalommal menjenek boltba,
- közeledik a tavasz, az egyedül végzett kerti munka veszélytelen, de ne a barkácsáruház legyen az új pláza, ahol közösségi életünket éljük,
- aki teheti, mellőzze a tömegközlekedési eszközöket,
- ne látogassuk szeretteinket, ne találkozzunk barátainkkal, jelenleg ezzel vigyázunk a legjobban rájuk,
- ne menjenek hétvégén a közkedvelt parkokba, tavakhoz, kirándulóhelyekre,
- kerüljenek minden halasztható utazást, belföldön is,
- idén maradjon el a húsvéti rokonlátogatás, locsolkodás, hogy jövőre is meglocsolhassuk szeretteinket.

A találkozások csökkentése, a távolságtartás, a helyes maszkviselés és a kézmosás most emberéletek számában mérhető személyes felelősség.

Tudjuk, hogy mindez sok lemondással jár, mindenki vágyik a szabadabb, korlátozás nélküli életre, de idő előtti lazítással ne tegyük eredménytelenné az eddigi korlátozásokat. Ma Önökön múlik, hogy az intenzív osztályokra olyan terhelés hárul-e a közeljövőben, ami már korlátozza az ellátás biztonságát.

Kérjük a döntéshozókat, hogy
- azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát,
- tiltsák meg közterületen 3 főnél nagyobb beszélgető csoportok kialakulását, ez alól kivételt csak az egy háztartásban élők jelenthessenek,
- rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását, azokban kizárólag az élelmiszerbolt és gyógyszertár tarthasson nyitva, és a közösségi tereket kizárólag a boltok megközelítésére lehessen használni
 
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. március 23. 11:14
Én annak a szőrös gyógyszerész bácsinak hiszek a ki a Neandervölgyi előemberre hasonlít, az azt mondta lófasz ez nem betegség. Sőt ugyanezt reklámozta a Hadházi bácsi is a parlamenti táblájával.
balbako_
2021. március 23. 07:02
Tisztítsátok meg az orvos társadalmat az esküjüket megtagadóktól ezzel léphet az ügy előrébb.
annamanna
2021. március 23. 01:26
Szóval ugyanazt írják, mint itt: "A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint Magyarország első lett az egymillió lakosra jutó napi Covid-halálesetek tekintetében. Tapasztaljuk ezt a környezetünkben is, miközben még mindig hülyítenek bennünket. Még a balkáni államokat is megelőztük. Erről nem hallani és olvasni a közmédiában..." https://www.facebook.com/844708642325872/photos/a.1117105441752856/2216667335129989/
Korrupt Kornél
2021. március 22. 20:20
Az orvosi kamara azonnal vonja vissza az oltás ellen kampányoló és az oltást megtagadó orvosai engedélyét! És tegyen bűntetőfeljelentést ellenük! Akkor lesz iteles!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!