Bencsik János: Az SZDSZ él és kormányon van

2021. június 16. 10:20

Tiszteletbeli SZDSZ-kártyát adott Bencsik János, a Polgári Válasz elnöke Rogán Antal miniszternek!

2021. június 16. 10:20
null

Az Polgári Válasz párt közleményt adott ki, amelyben a Fidesznek azon döntését bírálják, amelynek értelmében a magyar autópálya- és gyorsforgalmi hálózatot koncesszióba helyeznék – olvasható az MTI-OS-en. „A kormány most mintegy 2000 kilométernyi utat készül hasonló módon magáncégek kezelésébe adni 35 évre. Ráadásul felhívásában büszkén állítja, hogy »a koncessziós modell finanszírozása az államadósság érdemi növelése nélkül valósul meg«” – olvasható a közleményben.

Hozzátették: „Pontosan ugyanerre hivatkoztak Gyurcsányék is, csakhogy azóta már régen kiderült, hogy ez a »trükkök százai« közé tartozott, pusztán könyvelési ügyeskedésről van szó, hiszen ez a szisztéma az állam számára a mai napig hatalmas kiadásokat jelent.”

„A Polgári Válasz elutasítja a jövő zálogba adását, ezért tiszteletbeli SZDSZ-es tagkártyát adott át tegnap Rogán Antal miniszternek, hogy mindig arra emlékeztesse: a balliberális kormányokhoz hasonlóan miképp verte dobra a Fidesz egyik legfontosabb nemzeti vagyonunkat!” – zárul a párt közleménye.

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2021. június 16. 17:48
Szent szar!
mustarharmas
2021. június 16. 17:04
Remélem, eszébe sem jut a kormánynak ez a baromság. Gyorsan el kell felejteni az ötletet....
zakar zoltán béla
2021. június 16. 16:10
bencsik a későn kelő simicska mignon
Berecskereki
2021. június 16. 14:00
A témával kapcsolatban Surányi György is megszólalt, és egy új koncepciót vetett fel, amellyel nem értek egyet. Surányi György: Egy lehetséges alternatíva az autópálya-vitában https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210616/suranyi-gyorgy-egy-lehetseges-alternativa-az-autopalya-vitaban-488124
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!