Fekete-Győr András apai elfoglaltságai mellett is posztolgat

2022. augusztus 22. 14:37

Most éppen nem fegyvereket küldene Ukrajnába (legalábbis nem arról beszélt), hanem azt kifogásolja, hogy a magyar állam megszerezte a hazai Vodafone felét.

2022. augusztus 22. 14:37
null
Kontra
Facebook

„Fekete-Győr András, a budapesti olimpiai pályázat egyik megpuccsolója, az ellenzéki előválasztáson utolsó helyet elnyerő, saját pártja által is lemondásra kényszerített volt elnöke apai elfoglaltságai mellett is posztolgat – ráadásul egész erős véleményeket.

Most éppen nem fegyvereket küldene Ukrajnába (legalábbis nem arról beszélt), hanem azt kifogásolja, hogy a magyar állam megszerezte a hazai Vodafone felét. Szerinte ehelyett inkább a gáz áfáját kellene csökkenteni.

Valóban felháborító, hogy a kormány nemzeti kézbe vette vissza a Fekete-Győrék szövetségesei által kiárusított, stratégiai fontosságú energetikai, közüzemi és telekommunikációs cégeket, igen. Bár a Szt. Piac mégsem így gondolja: a 4IG részvényei a reggeli nyitás után 15 százalékos, mostanában 8 százalék fölötti pluszban tartózkodnak.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. augusztus 22. 22:51
Fekete Fegxö ö öö ökör ,most jött Gétzy Getzytől. Mindennel megelégedett. Köszönjük Gétzy.
akiaki
2022. augusztus 22. 22:41
fegyőrt hagyjátok, ő már megvéve, garancia a 2/3-hoz
zoles
2022. augusztus 22. 21:28
Persze, hogy nem ez nem tetszik a hazaárulóknak. Még szerencse, hogy nem ők kormányoznak.
magyar demokrata
2022. augusztus 22. 20:54
Már egyszer volt ez az idióta! Az is sok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!