Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
Orbán nyilvánvalóan maga is tudta, hogy amit mond, nem igaz.
Nyitókép forrása: Facebook
„Viszonylag kevés figyelmet kapott Orbán Viktor néhány napja Nemesgörzsönyben a gazdák előtt tett kijelentése, amelyben a jelenlévők szavazatait kérte. (Hogy az odasereglett gazdák milyen szelekció alapján kerültek oda, arról nem szól a fáma.) Pedig érdekes önvallomás volt az is, amikor így szólt:
»Hogyha önök fegyvert adnak a kezembe, én nem leszek rest azt előrántani. Lövök én mindenre, ami mozog, meg suhintok oda, ahova kell.«
Nem véletlen, hogy rendre harcias hasonlatokkal él; ez is egy volt a sok közül. (Hommage a békének…) A fókuszt viszont elvitte Orbánnak az az önmeghatározása, hogy ő volna Magyarország első falusi miniszterelnöke.
(Idézet:
»Kitől várjon a magyar gazdatársadalom, meg a magyar vidék, meg a magyar falu segítséget, hogyha nem a közülük jövő miniszterelnöktől.«
Tényleg ez volna egy kormányfő dolga?)
No de mindegy is: mindegy, mert Orbán nyilvánvalóan maga is tudta, hogy amit mond, nem igaz. Feltehetően azt is tudta, hogy néhány – nem a kormány kezében lévő – portál ezt meg is fogja írni, de számára a pillanat a fontos. Az, hogy a jelenlévők úgy érezzék: ez az ember közülük való. És ha a közönség válogatott – szerintem mindig az –, akkor úgy is fogják érezni.
Mint ahogy a Szakma sztár fesztivál résztvevői is. Ott ugye, ha nem is vedlett át szakmunkássá, de – lévén jogász végzettségű – még magát is leszólta a pillanatnyi népszerűség érdekében, amikor azt mondta, hogy »reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók.« Hogy miért pont ezen szakmák képviselőit választotta, egyelőre nem sikerült megfejtenem, de nagyjából ez a mondat is egyenértékű az »első falusi« miniszterelnök kijelentéssel. És egyenértékű a másik gondolatával, miszerint:
»15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák meg, de az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot, és mindenki tudja: munka és szakmunka, szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő.«
És, vélem én, a jelen lévő ifjak egy pillanatra ki is húzták magukat, elhitték: övék a jövő. Pedig ebben a mondatban is benne van Orbán kormányzásának leglényege: a tudásba, a tanulásba nem kell pénzt fektetni, éppen elég, ha üres szavakkal a munkaalapú társadalomról beszélünk. Ha azt mondjuk a hallgatóságunknak – megint csak a megrostált hallgatóságnak –, hogy, idézem: munka és szakmunka, szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő.
Vagyis nem a tudásról, az állandó változásról, a kötelező fejlődésről beszél; miért is tenné, amikor minden megszólalásával csak az adott helyzetet, ismétlem: az adott pillanatot akarja uralni.
Esetünkben inkább lő a jogászokra, fogalmazókra, programozókra, mert a szavazatszerzés reménye ezt diktálja neki. Azt diktálja, ha kell, legyen falusi gazda, ha kell, legyen a szakmunkások mentora, ha kell, legyen, aki éppen a templomból érkező keresztény, imára emelt kezekkel, ha kell, a világpolitika meghatározó szereplője, a szuverenisták irányítója, ám ha kell, a legvadabb fociszurkoló.”