Olimpiai bajnok kihívót kapott az MSZP-s Őrsi Gergely

2024. február 21. 09:25

„Úgy érzem, most van itt az ideje, hogy visszaadjak abból a rengeteg támogatásból, amit én kaptam” – fogalmazott a jelölt.

2024. február 21. 09:25

Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. kerület országgyűlési képviselője Facebook-oldalán jelentette be, hogy

A hír igaz: a Fidesz II. kerületi szervezete támogatta Dombi Rudolf, olimpiai bajnok polgármester-jelöltségét.

A kormánypárt politikusa sok sikert kívánt a jelöltnek.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

„A II. kerületért szeretnék dolgozni”

A Magyar Nemzet már interjút is készített Dombival, aki a lapnak úgy fogalmazott, „úgy érzem, most van itt az ideje, hogy visszaadjak abból a rengeteg támogatásból, amit én kaptam.

A II. kerületért szeretnék dolgozni, mert 

helyi lakosként tudom, hogy az itt élő emberek megérdemelnek egy valóban fejlődő, sokak számára irányt mutató kerületet”

 – mondta.

„Nem látok kemény munkát, csak látványpolitizálást”

Azzal folytatta, „nem látok kemény munkát, csak látványpolitizálást. Egyre romlik a köztisztaság, egyre rosszabb állapotban vannak az útjaink, járdáink, egyre rosszabb a parkolási helyzet. A kerület nagyívű fejlesztései pedig mind az előző, jobboldali vezetés idején valósultak meg” – sorolta a polgármesterjelölt.

Példaként említette a budai fonódó villamoshálózatot, a Széll Kálmán tér felújítását, a Millenáris-Széllkapu építését és több mint hatvanmilliárd forint értékű egészségügyi fejlesztést, valamint a Gyarmati Dezső uszoda építését.

Az egykori sportoló arra is kitért a Magyar Nemzetnek, hogy 

hatalmas a kontraszt az elmúlt közel öt év és az azt megelőző időszak között. 

Az egyik oldalon a kerületépítés, a másik oldalon a látványpolitizálás. Most, júniusban kell döntenünk, melyiket választjuk a következő öt évre. Most kell megfordítanunk ezt a rossz trendet, amíg nem késő. Most kell visszatérnünk ahhoz a folyamatos fejlődéshez, amely 2019 előtt jellemezte otthonunkat” – tette hozzá Dombi Rudolf.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Varga Mihály Facebook-oldala

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. május 24. 18:14
Azt írja, hogy 14 hozzászólás van ,de csak 6-ot látok. Hová tűnt 8 ?
Lajoss
2024. február 22. 18:54
Komolytalan...
2024. február 21. 19:01 Szerkesztve
A libsiknek miért nincs soha élsportolójuk..? Csak az íróasztalkukac ideológisták..
Massimiliano Prospero dArco
2024. február 21. 09:49
19-ben nem rá szavaztam, mert moslék színekben indult, de a legpozitívabb csalódás lett a figura.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!