Bohács: A szegediek érdekeit szolgálja a tervezett biomassza-fűtőmű

2013. április 11. 20:41

Bohács Zsolt fideszes képviselő szerint a szegediek érdekeiket szolgálja, az ő életkörülményeiket tenné jobbá a tervezett biomassza-fűtőmű, a biomassza alapú energiaellátás és a geotermikus alapú használati melegvíz-előállítás megvalósítása.

2013. április 11. 20:41

A beruházásról a szegedi közgyűlés pénteki ülésére előterjesztést benyújtó politikus Solymos Lászlónak, Szeged szocialista alpolgármesterének csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott aggályokra reagálva juttatott el közleményt az MTI-hez. Bohács Zsolt azt írta, a magánberuházó kezdeményezése mindenben megfelel a jogszabályi követelményeknek és egyéb feltételeknek, így az önkormányzattól kért tulajdonosi hozzájárulások megadásának nincs semmiféle akadálya. Utalt arra, hogy a Szenergott Távhőtermelő Kft. geotermikus és biomassza alapú energiaellátást kíván megvalósítani a szegedi távhőszolgáltatásban. A cég magánberuházásként, saját és pályázati forrásokból kívánja megvalósítani a csaknem 4 milliárd forint értékű fejlesztést, amely így Szeged legnagyobb, 2002 óta megvalósuló termelő infrastrukturális beruházása lehet – tette hozzá.

A fideszes politikus kiemelte: a fejlesztés legalább ötven új munkahelyet teremt, s egy forintjába sem kerül az önkormányzatnak. Sőt a magánberuházó a területért bérleti díjat, ezenfelül építmény- és iparűzési adót is fizet majd. Hozzátette, hogy a beruházás nem jár semmiféle környezetterheléssel, nem szennyezi a levegőt. A tüzelőanyag szállítása a MÁV rókusi pályaudvara területén keresztül biztosítható, s az erőmű nem terheli a várost ivóvízzel ellátó rétegeket sem, a kitermelt termálvíz megfelelő kezelés után a használatimelegvíz-igények kielégítését szolgálná – írta.

Kitért arra: a beruházás tovább csökkentheti a szegedi családok rezsiköltségeit, hiszen olcsóbbá teszi mind a fűtést, mind a meleg vizet. Solymos László csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, aggályosnak találja a távhőszolgáltatás Fidesz által javasolt korszerűsítését, ezért módosító indítványt nyújt be a közgyűlésnek. A szocialista alpolgármester közölte, a fideszes előterjesztésből nem derül ki, hogy a tervezett erőmű milyen környezeti terhelést jelentene, a távhődíj milyen módon csökkenne, és nem tisztázottak a műszaki megvalósítás részletei sem. Úgy fogalmazott: az azonban kiderül a Bohács Zsolt által beadott előterjesztésből, hogy egy Fidesz közeli vállalkozót szeretnének helyzetbe hozni, miközben az önkormányzat résztulajdonában levő hőszolgáltatót hosszú évekre arra köteleznék, hogy „egy Simicska Lajoshoz köthető vállalkozótól” vásárolja a fűtéshez szükséges alapanyagokat.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. április 12. 09:35
A biomassza miatt irtják az erdőket, pusztítják a termőföldet, teszik tönkre a világot az őrült barmok. Kíváncsi vagyok, hogy mikor vágják sittre az első rohadékot a jövő legyilkolásáért?
Gépész53
2013. április 11. 21:35
Csak azt felejtette el elmondani Bohács úr, hogy a rókusi pályaudvarról hatalmas teherautókkal szállítanák a cég telephelyére az anyagot, amely telephely egy lakótelep közepén van, 300 m-re az Arany jános iskolától! A napi 30-50 kamion a szűk lakótelepi utakon közlekedve igencsak megterhelné a környezetet, zaj-és porszennyezést okozva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!