Fidesz: A baloldal magára hagyta a rászoruló családokat

2017. június 20. 14:26

A kormánypárt szerint háromszor annyi forrás jut most gyermekétkeztetésre, mint a szocialista kormány idején.

2017. június 20. 14:26

 A Fidesz szerint az MSZP több százezer rászoruló gyermeket hagyott ellátás nélkül és megszorításokkal sújtotta a családokat.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő a nap folyamán sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon 208 ezer olyan rászorult gyermek van, akinek meg kellene kapnia a szociális gyermekétkeztetés keretein belül a szünidei ingyenes étkezést, ehhez képest a minisztériumoktól kikért adatok alapján 100 ezer gyermek nem jut hozzá az ellátáshoz.

A Fidesz azt írta: azok a szocialisták bírálják a szünidei gyermekétkeztetést, akiknek kormányzásuk alatt „ez eszükbe sem jutott”.

Kiemelték: a polgári kormány egyre több pénzt, idén 79 milliárd forintot biztosít a gyermekétkeztetésre, ez háromszorosa annak, amennyit a szocialisták fordítottak rá. A szocialistákkal ellentétben, akik „a szünidőben magukra hagyták a rászoruló családokat”, a polgári kormány a nyári, a téli és a tavaszi szünetben is biztosítja a rászoruló gyermekeknek az ingyenes étkezést – tették hozzá.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sándor
2017. június 20. 16:20
a … gyalázatos örökség után, … az Orbán kormány sok-sok milliárdból felújított, ... az elavult örökölt mentőkocsikat is lecserélte, majd teljes egészében! 1. Szent Imre kórház helikopter leszállóval! 2. Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítás! 3. Heves megye, Markhot Ferenc kórház. 6 milliárd! 4. Szombathely Markusovszky kórház. 5. Hatvani Albert Schweitzer kórház 3.5 milliárd! 6. Bethesda gyerek kórház. BP. 7. Debreceni kórházak. 8. Cool Kőrmendi kórház. épülőben 1.4 milliárd! 9. Kaposvári kórház. 1.5 milliárd! 10. Békés megyei Pándy Kálmán kórház. 11. Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva! 12. KARCAGI KÓRH. 13) Várpalotai! 14. Uzsoki Kórház. BP. 6.5 milliárd ft. 15. Nyíregyházi kórh. 16. Dombovári Szent Lukács Kórház..! 17. Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió! 18. Siófoki kórház.! 19. Pécsi kórház! 20. Mohácsi kórház! 21. Szigetvári kórház, 2 milliárdnál több, helikopter leszállóval. 22. Dunaújváros,Szent Pantaleon kórház., 300KW napelemes !!! 23. Kiskunfélegyházi kórh. 24) Kalocsa, Szent Kereszt kórház. 25. Szolnoki, Hetényi Géza kórház. 26. Makói, kórház. 27. GYŐRI Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! 28. Tatabánya Szent Borbála kórház 29. Nagykanizsa Dorottya kórház."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!