Emmi: Évközben is igényelhetők a gyermekétkeztetési támogatások

2018. szeptember 08. 11:21

Határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

2018. szeptember 08. 11:21

Továbbra is az év bármely napján, határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. 

Fülöp Attila hangsúlyozta, a családok szociális biztonságát erősítő gyermekétkeztetési támogatás soha nem kapott olyan kiemelt figyelmet, mint a 2010 utáni kormányzati ciklusokban. Az Emmi államtitkára szerint ezt mutatja, hogy az idei és jövő évi költségvetésben is 79 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, szemben a 2010-es 31 milliárd forinttal. A kormány a jelenlegi összegből 6,7 milliárd forintot fordít a szünidei gyermekétkeztetésre, míg nyolc évvel korábban erre csak 2,4 milliárd forintot szántak – tette hozzá.     

Kitért arra is, hogy a kedvezményezettek körének bővítése miatt az előző tanévben már 627 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen, vagy kedvezményesen a nyolc évvel korábbi 257 ezerrel szemben. A támogatottak körében a korábbi 156 ezerről 347 ezerre nőtt az iskolások száma – fűzte hozzá az államtitkár.

Fülöp Attila emlékeztetett, a gyermekétkeztetési támogatásokat rászorultsági alapon igényelhetik a családok, tanév közben az oktatási intézményektől, a szünetekben pedig jellemzően az önkormányzatoktól.

Az államtitkár tájékoztatása alapján a bölcsődékben és óvodákban ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, továbbá azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát, 119 301 forintot. 

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek az általános iskolákban ingyenes, a középiskolákban félárú étkezésre jogosultak. Hasonlóan 50 százalékos kedvezményt kapnak az általános és középiskolákban a tartósan beteg, vagy fogyatékos tanulók, valamint a három, vagy több gyermeket nevelő családok. A gyermekvédelmi szakellátásban nevelésbe vett gyermekek, valamint az utógondozói ellátottak valamennyi intézményben ingyenesen étkezhetnek.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Argentína fővárosa Neszebár
2018. szeptember 08. 12:14
Magánba kell járatni évi 2 milláért/ gyerek. Ott adbak ingyen kaját is. Szegények gyilkosaik!
3M..
2018. szeptember 08. 12:08
Ma Magyarországon a gyerekek éheznek. De elmondásuk alapján már hozzászoktak. Míg a fideszesek mindig jó sokat és zsírosakat esznek. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!