Mitől kell félnie az egyháznak?

2014. február 17. 08:24

Ennek a jelenségnek mai legszimbolikusabb megtestesítője éppen Ferenc pápa, aki zavarba ejtően „összekeverte” a hagyományos pozíciókat, s immár nem baloldali-liberális, hanem konzervatív alapon igen figyelemreméltó kapitalizmus kritikát fejt ki.

2014. február 17. 08:24
Köntös László

„Ekként állhatott elő az a fura helyzet, hogy az eredeti világnézeti pozíciók mára szinte teljesen összekeveredtek, s például a mai Magyarországon az eredetileg a magántulajdon „szentségén”, s a »kevesebb állam« hitén nyugvó jobboldali konzervativizmus részéről több kapitalizmus-kritika hallható, mint az eredetileg kapitalizmuskritikus balliberális oldalról. Ennek a jelenségnek mai legszimbolikusabb megtestesítője éppen Ferenc pápa, aki zavarba ejtően »összekeverte« a hagyományos pozíciókat, s immár nem baloldali-liberális, hanem konzervatív alapon igen figyelemreméltó kapitalizmus kritikát fejt ki az amúgy kapitalizmusigenlő mai balliberalizmus nagy meghökkenésére. Az történt, hogy mai liberalizmus a baloldali - liberális örökségből a kapitalizmus kritikai vizsgálatát ejtette, s az ideológiai kérdéseket úgyszólván csak a politikai rendszer, a demokrácia kérdéseire redukálta, azt sugallva, mintha bizony a piacgazdaságot, mint afféle semleges közeget nem kell immár ideologikus hatalomként tételezni. Mintha bizony a piacgazdaság csak amolyan járulékos, a lényegi szabadságkérdéseket nem érintő, kívülről hozzárakott eleme lenne a demokrácia amúgy érintetlen rendszerének. A magántulajdon ideológiailag közömbös, s az egyetlen valódi feladat az állam ideológiai semlegességének a biztosítása. A szabadságot tehát a piactól nem kell félteni, hanem csak az államtól és az egyháztól, minek következtében logikus a következtetés, hogy a szabadság előfeltétele a keresztyénietlenített (értsd: semleges) állam, valamint az államtanalított egyház, garanciája pedig a piacgazdaság. Ezek után nem kell meglepődni, ha a piacgazdaság uralma alatt, s elképesztő kényszerpályái közepette a demokrácia eszményébe vetett hit rohamléptekben devalválódik, és a demokráciáról való retorika sokak szemében egyre inkább csak úgy tűnik föl, mint a világgazdasági status quo szimpla ideológiája.

 
A helyzet az, hogy miközben e hosszú folyamatban, a tudatformálásért folytatott küzdelemben valóban leépült a direkt ideologikus alapozású állam (pontosabban az lett az ideológiája, hogy nincs ideológiája), s az egyház is elveszítette társadalmi szintű tudatformáló szerepét, tisztán a magántulajdon alapján, a technológiai fejlődés új eszközeivel olyan államszerű véleményformáló hatalmak jöttek létre, amelyek hatékonyságban messze túltesznek minden korábbi ember-és tudatformáló intézményen, s kialakult az a fura helyzet, hogy olykor már nem lehet megmondani, hol végződik az állam, és hol kezdődik a magántulajdon. Éljen tehát a semleges állam, a marginalizált egyház, miközben államszerű magánvállalkozások indirekt világnézeti missziót folytatnak globális-nagyipari méretekben. Ezek után nem csoda, ha pozíciók felcserélődtek, s konzervatív oldalról megjelent a »több állam« igénye. 
 
Visszatérve az eredeti kérdésre, igyekszem leszögezni: rendkívül aggályos számomra is az ENSZ jelentéstervezete, pontosabban a mögötte kibontakozó szekuláris tanítóhivatal, akarom mondani véleménymonopólium. Ez így valóban ijesztő. Még abban is egyetértek Szalai Ákossal, hogy ilyen szempontból a kapitalizmus a kevéssé »ijesztő«. Ám ebből még nem vonható le az a következtetés, hogy a kapitalizmus ideológiailag ártatlan. Nem az. Abban is egyetértek Szalai Ákossal, hogy ugyanakkor a mindenkori kormányzati bürokrácia sem »ártatlan«: mindig fennáll az instrumentalizáció veszélye. (Egyébként pedig nem lehet olyan rendszer, amellyel a keresztyénség teljességgel azonosulni tudna, hiszen ezzel önmaga alapjait szüntetné meg. A császár az császár, Isten pedig Isten, mint Jézus mondotta volt. A két dimenzió együttes és kiküszöbölhetetlen jelenléte nem jelentheti azok egybeolvadását. Ez a keresztyénség örök dilemmája. S ha van a keresztyénségnek történelmi bűne, akkor az az, amikor valamely rendszert egyenesen Isten akarata teljes megfeleléseként ünnepelt. S ha már ezt a bűnt elkövettük, nem kell most újra elkövetni sem a demokráciával, sem a kapitalizmussal.)”

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2014. február 21. 15:05
"Ha egy pap Jézus Krisztust hirdeti, az ugyanúgy nem hír,..." Ja, megértem. Nem könnyű celebnek lenni... :)
Csomorkany
2014. február 21. 13:24
Ha egy pap Jézus Krisztust hirdeti, az ugyanúgy nem hír, mint ahogy nem hír, ha egy vízvezetékszerelő vízvezetéket szerel. Erre nincs a média kihegyezve. De ha jó argentin módjára beszól a kapitalistáknak, az rögtön érdekes. Végülis az eredeti szövegei is hozzáférhetőek, így nem szorulunk rá interpretációkra, hogy képet alkossunk róla. Most jelent meg tőle pl. az Evangelii gaudium - Az evangélium öröme c. apostoli buzdítás, amíg el nem olvastam, várakozó álláspontyra helyezkedem :-)
kgyula
2014. február 20. 12:56
Ez OK, de azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy az Egyház gyarló emberi elmék és lelkek által nyilvánul meg, ráadásul egyébként sem könnyű meghúzni a határt a prófétai szerep meg a partvonalon kívülről való beszólogatás között.
kgyula
2014. február 20. 12:48
"A pápa a kapitalizmust kritizálja, és ezt Köntös helyesen értelmezi." Alkalmasint ez a helyzet, mert a világsajtóban a pápa ilyen menyilatkozásait interpretáló írások szerzői is hasonlóan értékelik, és nem valószínű, hogy mindenkinek csak "erre van füle". Mindenesetre valamiféle szabadversenyes kapitalizmuskép ostorozása teljesen felesleges dolog, ahogy az állami beavatkozás ajánlgatása is. Az előbbi egy gazdaságtörténeti emlékkel való hadakozás, az utóbbi pedig a melegvíz feltalálása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!