A képregények bűvöletében telik a hétvége Budapesten, Futaki Attila emléke előtt is tisztelegnek
A Vikingek és a Trónok harca sztárjai is tiszteletüket teszik majd a Budapest Comic Con 2024-en.
Az első, 1940-ben megjelent Batman-képregényről van szó.
A vásárló, aki nem fedte fel kilétét, 2,2 millió dollárt (651 millió forintot) fizetett a ritkaságért a dallasi Heritage Aukciósház által szervezett árverésen. Az árverési ház közleménye szerint ez rekordár egy Batman-képregényért. A sorozat első képregényének címlapján Batman és segítőtársa, Robin röpködnek a sárga háttér és Gotham City vörös sziluettje előtt. A szinte tökéletes állapotú kiadásban Joker, Hugo Strange és Macskanő is megjelenik.
Az eredeti képregény 1940-ben 10 centbe (30 forintba) került. Egy gyűjtő 1979-ben 3 ezer dollárért (888 ezer forintért) vásárolta meg Houstonban. December közepe óta több mint két tucatnyi licit tornászta feljebb és feljebb a képregény árát.Az előző rekordárat, 1,5 millió dollárt (444 millió forintot) egy Batman-képregényért tavaly novemberben fizették ki, amikor a Heritage egy 1939-ben megjelent Detective Comics-példányt bocsátott áruba, amelyben először jelent meg a Denevérember.
(MTI)
Címlapfotó: YouTube