Uniós bíróság: Betiltható a hidzsáb az európai vállalatoknál

2021. július 15. 12:46

Az ítélet szerint a cégek megtilthatják alkalmazottaiknak a hidzsáb a viselését, amennyiben szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat.

2021. július 15. 12:46
null

Az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében két ügyben is kimondta, hogy az európai vállalatok megtilthatják alkalmazottaiknak a muszlim nők hagyományos fejkendőjének, a hajat és a nyakat eltakaró hidzsábnak a viselését, amennyiben szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat vagy megelőzzék az esetleges társadalmi konfliktusokat.

A luxemburgi székhelyű testület ítélete nemcsak a muszlim vallási jelképekre vonatkozik, hanem a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható szimbólumára.

A döntés előzménye azt volt, hogy Németországban egy gyermekneveléssel foglalkozó hamburgi intézményben, illetve Müller kiskereskedelmi láncnál pénztárosként és eladóként dolgozó, iszlám vallású nőket munkáltatójuk a vallási semlegességre vonatkozó belső szabályzatra hivatkozva felszólította a hidzsáb munkahelyi viselésének mellőzésére. Miután az alkalmazottak diszkrimináció vádjával eljárást indítottak az ügyben, az illetékes német bíróság az uniós törvényszékhez fordult, hogy megtudja,

a vállalat belső szabályzata összhangban van-e az egyenlő bánásmódról szóló uniós irányelvvel.

Az EU bírósága ugyanakkor azt is kimondta, hogy a vallási, politikai és világnézeti jelképek viselésének tilalma csak akkor igazolható, ha a munkáltató „valós” érdekeit szolgálja, továbbá az eljáró bíróságoknak figyelembe kell venniük a vallásszabadság védelmére vonatkozó, kedvezőbb nemzeti rendelkezéseket. Az uniós bíróság döntése a német bíróságok elé kerül, hogy azok végleges döntést hozzanak a két ügyben az uniós jogról szóló iránymutatások alapján.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Vahid Salemi

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugatiszél
2021. július 15. 15:49
Hány hidzsábos nő dolgozik? És hány, aki keresztet hord a nyakában? Tapsoltok, de ez a törvény betiltotta a Cili néniket.
villogókékfog
2021. július 15. 13:51
Az EU diszkriminatív, kirekesztő, iszlamofób, gyűlölködő, szégyenteljes, uszító, embertelen, megbélyegez, megoszt, gyűlöletet kelt............. A DögKút és nyomorentum általános szókészletének felhasználásával.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. július 15. 13:46
Kirekesztő. Diszkriminatív.
patópál
2021. július 15. 13:18
Islam kisasszony, a pakisztáni szarkeverő megszólalt már az ügyben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!