„Isten transznemű” – vörös feliratok jelentek meg Pozsony templomain
2021. augusztus 04. 11:11
Pozsony központjában templomokra és kolostorokra fújtak LGBTQ-jelszavakat.
2021. augusztus 04. 11:11
p
0
103
91
Mentés
A vandálok piros festékkel, angol nyelven olyan szlogeneket festettek a keresztény épületekre mint „Jön a homoszexuális forradalom”, „A transzság szépség”, „Homoszexuális erő” – írta meg a körkép.sk. Simeon Peter Brindzák ferencesrendi barát elmondása szerint a kedd reggeli órákban vették észre a feliratokat s azonnal szóltak a rendőröknek.
Mi és a hívők közössége is megdöbbentünk a történteken” – nyilatkozta.
A térfigyelő kamerák felvételeit megnézték, viszont a bűncselekmények nem voltak láthatóak a felvételeken. Azt nem tudni, hogy „csak” sima vandalizmusról van-e szó, vagy egy előre megtervezett megmozdulásról, mindenesetre júliusban Pozsonyban 30 kisebb Pride-akciót hirdettek meg.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
A szlovák kormányfőn pénteken újabb műtétet hajtottak végre, helyettese szerint fájdalmai vannak, de erős a szervezete. Merénylőjét vizsgálati fogságba helyezték, és átszállították a Különleges Büntetőbíróság épületébe.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
2
0
18
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 91 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. augusztus 04. 18:15
jé, tudok szlovákul.
mer az kizárt dolog, hogy már megint a jólléttől elhülyült nyugati fiatalok jönnek ide szart keverni
nagyon jó! csak hadd csinálják!!!! biztos tömegeket állítanak maguk mellé ezzel... :D :D :D
attól mert valaki egy lelkibeteg, sérült idióta, még nem kéne teljesen hülyének is lennie, de baloséknál a kettő együtt jár! amíg nem ők kormányoznak, addig ezzel nincs is baj... hasznos hülyék.
Ez az LMBTQIAZ mozgalom egy szélsőséges, társadalomra veszélyes szekta.
Ki kell irtani őket.
Libsi gyengeelméjűek kedvéért: nem a homoszexuálisokról beszélek, hanem ezekről az erőszakos gender- és buzipropagandistákról.